Előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen.” (Ezék 38,21)
„A gonoszok szívét átjárja a keserűség. De nem azt sajnálják, hogy elfeledkeztek Istenről és embertársaikról, hanem azt, hogy Isten győzött. Bűneik következményeit siratják, de gonoszságukat nem bánják meg. Minden követ megmozgatnának a győzelemért.
A papság és az emberek belátják, hogy nem törekedtek az Istennel való kapcsolatra. Felismerik, hogy lázadtak az igaz és igazságos törvények szerzője ellen. A mennyei elvek semmibevételével a bűn, a viszály, a gyűlölet és a gonoszság ezer és ezer forrását fakasztották fel, mígnem a Föld egyetlen nagy harcmezővé, erkölcsi fertővé vált. Ez a kép tárul most azok elé, akik elvetették az igazságot és melengették a tévelygést. Nyelv nem tudja kifejezni, mennyire vágynak az engedetlenek és a hitehagyók arra, amit örökre elvesztettek – az örök életre. Azok, akiket képességeikért és ékesszólásukért bálványozott a világ, most valós megvilágításban látják ezeket. Felismerik, mit játszottak el törvényszegésükkel, és azok lábához esnek, akiknek a kitartását semmibe vették, kigúnyolták. Most beismerik, hogy Isten őket is szerette. Az emberek rájönnek arra, hogy be lettek csapva. Egymást vádolják romlásukért, de mindannyian egy emberként, elkeseredetten kárhoztatják a papokat.
A hűtlen pásztorok tetszetős dolgokat prófétáltak. Hallgatóikat Isten törvényének semmibevételére biztatták, és arra, hogy üldözzék azokat, akik a törvényt szentnek tartják. Most ezek a tanítók kétségbeesetten beismerik a világ előtt, hogy félrevezették az embereket. A tömegek tombolnak a dühtől.
»Elvesztünk! – kiáltják. – És ti okoztátok a pusztulásunkat!« Rátámadnak a hamis pásztorokra. Éppen azok, akik valamikor a legjobban csodálták őket, szórják rájuk a legszörnyűbb átkokat. Akik egykor babérkoszorút helyeztek vezetőik homlokára, most az elpusztításukra törnek. A kardokat, amelyekkel Isten népét akarták lemészárolni, rosszakaróik ellen fordítják. Mindenütt folyik a h+D270arc, és ömlik a vér.” (A nagy küzdelem, 654–656. o., Korszakok nyomában, 581–582. o.)
