„Megelevenednek halottaid, és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa 26,19)
„A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből.
A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: »Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!« A halottak mindenütt meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből, mérhetetlen sokan –, életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. »Halál! Hol a te fullánkod? Pokol? Hol a te diadalmad? « – kiáltják (1Kor 15,55). Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze.
Az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel… A halandó, romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, ekkor tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad.
Az élő igazak »nagy hirtelen, egy szempillantásban« elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek; Isten halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok »egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig«.” (A nagy küzdelem, 641., 644–645. o., Korszakok nyomában, 570–573. o.)
„Amikor a kicsiny gyermekek előjönnek a halhatatlanságra porágyukból, azonnal anyjuk karjába repülnek.” (Selected Messages II., 260. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 241. o.)
„Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába.” (A nagy küzdelem, 645. o., Korszakok nyomában, 573. o.)
