„Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.” (Kol 3,2)
„Amikor Isten népe e világ dolgai helyett a mennyre tekint, meglátja az irgalmasságot, a jóságot és a szánalmat, amelyet Isten tanúsít az emberek iránt. Szeretete válaszadásra készteti követőit: életük megmutatja majd a körülöttük lévőknek, hogy Isten Lelkének irányítása és uralma alatt állnak, s az odafelvalókkal törődnek, nem a földiekkel.
Amikor a mennyről elmélkedünk, a legemelkedettebb gondolatoknál időzhetünk, melyek csak befogadhatók értelmünk számára, de lehetetlen, hogy felfogjuk az örökkévalóság hatalmas titkát. Ám ha egész jellemünket a mennyről való gondolkodás befolyásolja, ez felemelő hatást gyakorol értelmünkre.
Amikor arra gondolunk, hogyan jött el Krisztus a világunkba, hogy meghaljon az emberért, megértünk valamit a megváltásunkért hozott áldozatából, és meglátjuk, hogy Isten nélkül nem létezik igazi jóság és nagyság.
Csak a Golgota keresztjéről ragyogó világosságban látjuk meg a bűn mélységét, és hogy a bűn miatt hová hullott alá az emberiség. Csak a mennyei világosságban érthetünk meg bármit is a megváltás csodájából.
Nemsokára otthon leszünk, és meghalljuk az Üdvözítő hangját, amint ezt mondja: »Küzdelmeitek véget értek. Lépjetek be Uratok örömébe!« Hallani szeretném ezeket az áldott szavakat. Dicsérni, áldani akarom Megváltónkat.
Tisztelni akarom azt, aki a trónon ül, s arra vágyom, hogy hangomat újra meg újra visszhangozzák a menny csarnokai. Isten minden segítséget és erőt megad nekünk, és akkor megízlelhetjük az eljövendő világ örömeit.” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 368. o.)
