„Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10)
„A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen sorjáznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértései; ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedetekkel eltöltött napjai; könyörgései a hegyek magányában, imában átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megrendítő vívódás a Getsemáne-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmetes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin hajtották durván; amint Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; s amikor a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték – mind elevenen lejátszódik.
Majd a végső jelenetek tárulnak a tömeg elé – a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok – jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét. E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről.
Mindenki visszaemlékszik saját szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izráel Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a főemberek és az őrjöngő tömeg, amely ezt kiáltotta: »Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!« Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg »Ő meghalt értem!« kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.” (A nagy küzdelem, 666–667. o., Korszakok nyomában, 591–592. o.)
