„Láttam úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, bélyegén és az ő nevének számán, láttam állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében voltak az Isten hárfái.” (Jel 15,2)
„A küzdő egyház most a sötétségben veszteglő, majdnem teljesen bálványimádásba merült világgal áll szemben. De közeleg a nap, amikor a harc véget ér. Az egyház győzni fog. Isten akarata valósul meg a Földön, ahogyan a mennyben is. Az üdvözültek a menny törvényén kívül nem ismernek majd más törvényt. A megváltottak boldog, eggyé vált családja magára ölti Krisztus igazságának palástját. Az egész teremtettség dicsőítéssel, hálaadással és imádattal adózik Istennek. A világ a menny fényességében fürdik majd… Az évek boldogságban peregnek. A hajnalcsillagok és Isten fiai örvendeznek, miközben Isten és Krisztus együtt hirdeti ki: »Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé.« Az eljövendő dicsőséget bemutató látomások, ezek az Isten kezével megrajzolt jelenetek legyenek drágák Isten gyermekeinek!
Az örökkévalóság küszöbén állva halljátok meg a kedves üdvözlést, amely azokhoz szól, akik ebben az életben együttműködtek Krisztussal, s kiváltságnak és megtiszteltetésnek tartották, hogy Őérte szenvedhetnek. Az angyalokkal együtt leteszik koronájukat a Megváltó lábához, és így kiáltanak: »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, bölcsességet és hatalmat, tisztességet, dicsőséget és áldást… A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség, dicsőség és hatalom örökkön-örökké.« (Jel 5,12–13)
A megváltottak majd köszöntik azokat, akik a Megváltóhoz vezették őket. Együtt dicsőítik Krisztust, aki meghalt azért, hogy emberi lények elnyerhessék azt az életet, amely Isten életéhez hasonlítható. A harc lezárult. Minden megpróbáltatás és küzdelem véget ért. Amikor a megváltottak Isten trónja köré állnak, győzelmi ének tölti be az egész mennyet. Mindannyian együtt zengik a boldog éneket: »Méltó, méltó a megöletett Bárány«, aki megváltott bennünket Istennek.” (Ministry of Healing, 504–507. o., A nagy Orvos lábnyomán, 365–366. o.)
