„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.” (Mt 4:23)
Megnyitván a száját, tanította őket, mondván: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:2-3)
A csodálkozó embertömegnek különös és szokatlan volt ez a beszéd. Ez a tanítás éppen az ellenkezője volt annak, amit eddig a papoktól és a rabbiktól hallottak. Semmit sem találtak benne, ami büszkeségüknek hízelegne, vagy ami becsvágyó reményüket táplálná. Ez az új tanító mégis olyan hatalommal rendelkezik, amely lebilincseli őket. Az isteni szeretet jó illata árad az egyéniségéből, mint az illat a virágból… A Jézust körülvevő tömegben voltak néhányan, akik tudatában voltak lelki szegénységüknek… Voltak olyanok, akik szent jelenlétében érezték, hogy „nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek” (Jel 3:17), s akik Isten üdvözítő kegyelme után vágyakoztak (Tit 2:11)…
„Övék a mennyeknek országa” – mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát… Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, amely alkalmasakká teszi őket „a szentek örökségében való részvételre a világosságban” (Kol 1:12).
Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek… [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Mi nem vagyunk érdemesek Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához.
