„Az én országom nem e világból való…” (Jn 18:36)
Isten országa nem szemmel láthatólag jön el. Isten kegyelmének evangéliuma, az önmegtagadás lelkülete sohasem lehet összhangban a világ lelkületével. A két alapelv tökéletesen ellentétes egymással…
Ma a vallásos világban hitük szerint tömegek munkálkodnak Krisztus földi, időleges országának megalapításán. Azt szeretnék, ha Urunk e világ országainak lenne a vezetője: az udvarok, táborok, törvényszékek, paloták, piacok vezére. Elvárnák, hogy az emberi hatalom által kikényszerített törvényes rendeletek szerint uralkodjon. Mivel Krisztus most ‘nincs itt személyesen, vállalják, hogy intézkednek helyette, végrehajtják országának törvényeit. Ilyen országot akartak alapítani a zsidók Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna megalapítani az ideiglenes királyságot, kikényszeríteni, amit ők Isten törvényének tekintettek, őket pedig akaratának végrehajtóivá, hatalmának hordozóivá tenni. Ö azonban így szólt: „Az én országom nem e világból való” (Jn 18:36). Nem fogadta el a földi trónt…
Krisztus országát nem törvényhozói testületek, tanácsok vagy bíróságok döntésével, a világ nagyjainak támogatásával alapítja meg, hanem azzal, hogy Krisztus természetét az emberekbe ülteti a Szentlélek munkája által… Ez az egyetlen erő, amely felemelheti az emberiséget. E munka megvalósításához az emberi eszköz Isten Igéjének tanítása és gyakorlása…
Most – Krisztus idejéhez hasonlóan – Isten országának műve nem azokon nyugszik, akik földi vezetők vagy emberi törvények által támogatott elismerést sürgetnek, hanem azokon, akik a népnek az Ö nevében kijelentik azt a lelki igazságot, amely az elfogadóit Pál tapasztalatára vezérli. „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20)
