„Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet” (Zsolt 138:2)
Aki naponta Istennek szenteli magát, az vallásunk boldog és derűs oldalát képviseli… Ha nem élményeink sötét fejezeteire, hanem Isten kegyelmének és kimeríthetetlen szeretetének megnyilvánulásaira figyelünk, sokkal több dicséret hangzik el majd ajkunkról, mint panasz. Akkor Isten szerető hűségéről beszélünk, a nyáj gyöngéd, megértő pásztoráról, akinek kezéből senki nem ragadhatja ki a juhokat. Akkor nem önző zúgolódás és panasz tör elő a szívből, hanem tiszta patakhoz hasonló dicséret árad Isten igaz híveinek életéből…
Isten mennyei temploma nyitva áll, és annak küszöbe ragyog a dicsőségtől minden gyülekezet számára, amely szereti Istent, és megtartja parancsait. Tanuljunk, elmélkedjünk és imádkozzunk, hogy megnyíljon lelki látásunk, és észrevegyük a mennyei templom belső udvarait. Fülünk felfogja majd a trón körül álló mennyei kar énekeinek és hálaadásának témáit. Sion fölkel, és ragyog, fénye átható lesz, és a dicséret és hála drága énekei hallatszanak a szentek gyülekezésén. Megszűnik a zúgolódás és panasz az apró kellemetlenségek és csalódások miatt… Meglátjuk közbenjárónkat, amint saját érdemeinek jó illatát ajánlja fel értünk…
Isten arra tanít, hogy jöjjünk össze házában a tökéletes szeretet gyakorlására. Ez előkészíti a Föld lakosait azokra a lakóhelyekre, amelyek miatt Krisztus eltávozott, hogy elkészítse az őt szeretők számára. Szombatról szombatra, újholdról újholdra összejönnek a szent helyen, és egyesítik hangjukat a legmagasztosabb énekekben és dicséretben a trónon ülő Atya és a Bárány iránt, örökkön örökké.
Istenünk, a Menny és Föld teremtője jelenti ki: „ Aki hálával áldozik, az dicsőít engem” (Zsolt 50:23). Az egész Menny egyesül Isten dicsőítésében. Tanuljuk meg már most az angyalok énekét, hogy ismerjük azt, amikor csatlakozunk ragyogó soraikhoz. Mondjuk együtt a zsoltárossal: „Dicsérem az Urat, amíg élek. Énekelek az én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt 146:2).
