„Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orczád előtt” (Zsolt 9:4)
Nem tudjuk felfogni Isten nagyságát és bölcsességét, sem szemünk elé képzelni azt a mérhetetlen távolságot, ami a Teremtő és kezének teremtményei között tátong. Aki a mennyekben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja a kezében, nem a mi véges mértékünk szerint ítél, és nem a mi számításunkkal számol. Tévedünk, ha azt képzeljük, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk kicsiny, az az Ő szemében is az…
Egy bűntett sem jelentéktelen Isten szemében. A részegest lenézik, és rámondják, hogy bűne kizárja őt a Mennyből. Ugyanakkor a büszkeség, önzés és irigykedés megrovás nélkül burjánzik, holott ez a fajta bűn különösen sérti Istent… Tisztánlátásra van szükségünk, hogy az Úr mértéke szerint mérhessük le a bűnt.
Most, amíg tart a próbaidő, nem helyes ítéletet mondani másokról, és példaképnek tekinteni magunkat. Krisztus a példakép, kövessük Őt, lépjünk az Ő nyomdokaiba. Vallhatjuk ugyan a jelenvaló igazság valamennyi pontját, de ha nem valósítjuk meg ezt az igazságot, semmi hasznunk belőle. Ne kárhoztassunk másokat, ez nem a mi dolgunk, hanem szeressük egymást, és imádkozzunk egymásért. Ha látjuk, hogy valamelyikünk eltévelyedik az igazságtól, sirassuk azt a személyt úgy, ahogyan Krisztus is sírt Jeruzsálem felett. Nézzük meg, mit mond mennyei Atyánk a tévelygőkről. „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelídségnek lelkével; ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is”(Gal 6:1).
Jézus úgy gondoskodik mindenkiről, mintha egyedül az a személy élne a Föld színén. Mint Isten, hatalmas erőt fejt ki értünk. Mint idősebb fivérünk, együtt érez minden bánatunkkal. A Menny fensége nem zárkózik el az elzüllött, bűnös emberiségtől. Főpapunk nem olyan büszke, hogy ne venne észre bennünket, és ne rokonszenvezne velünk, hanem olyan valaki, aki megkísértetett mindenekben, mégis ártatlan maradt.
