„Magasztaltassék fel az Úr… [mondják azok], akik szeretik a te szabadításodat” Zsolt 40:17
Krisztus bizonyságtevőiként el kell mondanunk, amit mi magunk láttunk, hallottunk, éreztünk. Ha lépésről lépésre követjük Jézust, jogunk van elmondani a lényegét annak az útnak, amelyen vezet minket. Elmondhatjuk, hogyan tettük próbára ígéretét, s hogyan találtuk igaznak. Bizonyságot tehetünk, hogy megismertük Krisztus kegyelmét. Ez az a bizonyságtétel, amelyre Urunk hív, s amelynek hiányában a világ elvész.
Isten azt szeretné, ha minden olyan család, amely az örökkévaló hajlékokban való lakozásra készül, dicsőséget adna neki kegyelmének gazdag kincseiért. Ha a gyerekeket a jó adományok szerzője iránti hálára nevelnénk otthonunkban, akkor családunkban megtapasztalhatnánk a mennyei kegyelem erejét. Otthonunkat vidámság töltené be, és az ilyen otthonnal rendelkező fiatalok tiszteletteljes lelkületet vinnének magukkal az iskolába és a gyülekezetbe…
Az ilyen családokban minden egyes földi áldást hálával fogadnának, a lelki áldások pedig még nagyobb örvendezésre adnának okot, mert az igazság Igéje megszentelte a családtagok látásmódját. Az Úr Jézus nagyon közel van azokhoz, akik ekként értékelik kegyelmes ajándékait, és akik minden jóban a gondoskodó és szerető Isten áldásait látják. Őt tartják jólétük és vigasztalásuk forrásának, a kegyelem kifogyhatatlan kútfejének.
Az igazi hívőnek mindenben Isten az első és a legnagyobb. Semmilyen becsvágyó indíték nem csökkenti Isten iránti szeretetét. Szilárdan, kitartóan visszahárítja a dicsőséget mennyei Atyjára. Ha hűségesen megdicsőítjük Isten nevét, indítékainkat a Menny irányítja, lelki és értelmi képességeink pedig fejlődnek.
Jézus, a mennyei Mester mindig mennyei Atyja nevét dicsőítette. Tanítványait oktatta, hogy így imádkozzanak: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved” (Mt 6:9). Nem felejthették el megvallani, hogy „tied… a dicsőség” (Mt 6:13).
