„Íme, én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24:49)
Krisztus látható jelenlétét ugyan nélkülözniük kellett a tanítványoknak, de helyette új erő birtokába jutottak. A Szentlélek áradt ki rájuk teljes mértékben, hogy elpecsételje őket a munkájukra.
Krisztus parancsának engedelmeskedve, követői Jeruzsálemben várták be az Atya ígéretét, a Szentlélek kiárasztását. Várakozásukat azonban nem töltötték semmittevéssel, hanem, amint a jelentés mondja: „Mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent” (Lk 24:53). Gyakran összegyűltek, és imájukat Jézus nevében küldték az Atyához. Hitük mindjobban megerősödött abban a magasztos tudatban, hogy „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk” (Róm 8:34)…
A tanítványok tudták, hogy a Mennyben, Isten trónja előtt áll legfőbb szószólójuk és pártfogójuk. Leborulva, szent alázattal imádkoztak, és megemlékeztek ígéretéről. „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben; kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen” (Jn 16:23–24).
Az előkészület ideje a mélységes, komoly töredelem és az önvizsgálat időszaka volt a számukra. Érezték lelki szegénységüket, és felülről, az Úrtól kérték a kenetet, amely alkalmassá teszi őket a lélekmentési munkára. Nemcsak a maguk számára kértek áldást, hanem könyörögtek mások lelki üdvéért is. Tisztán látták, hogy az evangéliumot el kell vinniük az egész világnak, és buzgón könyörögtek azért az erőért, amelyet Jézus megígért nekik.
A patriarkális korszakban a Szentlélek befolyása gyakran feltűnő módon volt érezhető; de sohasem nyilvánult meg teljességében. A tanítványok, Krisztus szavainak engedelmeskedve, könyörögtek ezen adományért. Kérelmüket az Üdvözítő is támogatta. Közbenjárt a Szentlélekért, hogy erejét népére kitölthesse.
