„Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által, mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1Kor 2:10)
Istennek tetszett, hogy igazságát emberi eszközök útján közölje a világgal, és Szentlelke által képessé és alkalmassá tett embereket erre a munkára. Ő irányította gondolataikat mondani- és írnivalójuk kiválasztásakor. A kincset földi edényekbe rejtette, de az így is mennyei kincs. A bizonyságtételt az emberi nyelv tökéletlen kifejezései tolmácsolják, de az akkor is Isten bizonyságtétele, és Isten engedelmes, hívő gyermeke Isten dicsőséges hatalmát látja meg benne, amely tele van kegyelemmel és igazsággal. Igéje által Isten az emberekre bízta azt az ismeretet, amely szükséges az üdvösséghez.
A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilatkoztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve… Az a tény azonban, hogy Isten az Ige által kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, nem teszi szükségtelenné Szentlelkének állandó jelenlétét és eligazítását. Ellenkezőleg! Megváltónk azért ígérte meg a Lélek segítségét, hogy szolgáinak feltárja az Igét; hogy a Lélek megvilágítsa és gyakorlativá tegye az Ige tanításait.
Akik a felszín alá ásnak, rá fognak találni az igazság elrejtett kincseire. A Szentlélek ott van a komoly kutató oldalán. Megvilágítja az Igét, és új jelentőségében tárja fel az igazságot. A kutatót soha nem tapasztalt öröm és béke hatja át. Új, mennyei világosság ragyog az Igére, olyan fénnyel, mintha minden betűje arannyal lenne bevonva. Az Igébe életet és lelket öntve, maga Isten szólította meg a szívet és az elmét.
A Szentlélek Krisztus kegyelmét árasztja az igazság sok nemes szívű keresője szívébe. A természetüket és korábbi neveltetésüket megcáfoló rokonszenvet kelt bennük. „Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, Ő jött el a világba” (Jn 1:9), és bevilágít lelkükbe. Ez a világosság, ha az ember figyel rá, elvezet Isten országába.
