„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?… De mindezekben felettébb diadalmaskodunk,az által, aki minket szeretett” (Róm 8:35–37)
Isten szolgái nem részesülhetnek tiszteletben vagy elismerésben a világ részéről. Istvánt megkövezték, mert a megfeszített Krisztusról prédikált. Pált elfogták, megverték, megkövezték, és végül megölték, mert hűséges hírnöke volt Istennek a pogányok között. János apostolt Pathmos szigetére száműzték „az Isten beszédéért és Jézus Krisztus bizonyságtételéért” (Jel 1:9). Ezek a példák bizonyítják a világ előtt Isten ígéreteinek bizonyos voltát, állandó jelenlétét és gondoskodó kegyelmét.
Jézus nem kecsegteti követőit földi dicsőséggel és gazdagsággal. Nem ígér nekik kísértésektől mentes életet. Ellenkezőleg! Felszólítja őket, hogy kövessék Őt az önmegtagadás és szégyen ösvényén. Ellene, aki a világ megváltásáért jött, egyesült erővel lépett fel a gonosz minden serege…
Sátán minden korszakban üldözte Isten gyermekeit. Kínozta és megölte őket, de éppen haláluk által váltak győzőkké. Annak erejéről tettek tanúságot, aki hatalmasabb Sátánnál. Noha az istentelen emberek kínozhatják és megölhetik a testet, de azt az életet, amely Krisztussal Istenben elrejtőzött, érinteni sem tudják. Börtönbe vethetnek ugyan férfiakat és nőket, a lelküket azonban nem verhetik bilincsekbe.
Isten kiválasztottaiban, az üldözések és megpróbáltatások alatt, Uruk dicsősége, jelleme nyilvánul meg. Míg a világ gyűlöli és üldözi Krisztus követőit, ők az Úr iskolájában nevelődnek és fejlődnek. A Földön a keskeny utat járják; a nyomorúság és szenvedések izzó kemencéjében tisztulnak meg. Követik az Urat, súlyos küzdelmek árán; önmegtagadást gyakorolnak, és keserű csalódásokban osztoznak; megismerik azonban a bűn súlyát és gyötrelmeit, és undorral fordulnak el attól. Mint Krisztus szenvedéseinek részesei, pillantásuk áthatol e Föld borús homályán, látják a Menny dicső fényességét, amely feltárul előttük. „Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely nékünk megjelentetik” (Róm 8:18).
