„Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.” 1Jn 2:16
A büszkeség és a világ szeretete két olyan csapda, amely hatalmasan akadályozza a lelkiséget és a kegyelemben való növekedést.
Ez a világ nem a keresztények mennyei hazája, hanem csupán Isten műhelye, ahol felkészít arra, hogy majd a szent mennyei otthonban alkalmasak legyünk a bűntelen angyalokkal való életre. Szüntelenül neveljük gondolatainkat a nemes és önzetlen dolgokon való időzésre. Ez a nevelés szükséges ahhoz, hogy úgy tudjuk alkalmazni Istentől nyert erőnket, amivel a lehető legnagyobb dicsőséget szerezhetjük a nevének a Földön. Egyszer majd el kell számolnunk az Istentől kapott nemes képességeinkkel, és hálátlanság lenne részünkről, ha nem az Ő terve szerint használnánk fel azokat. Isten szolgálata lényünk minden erejére igényt tart, és ha nem fejlesztjük ezeket az erőket magas fokra, akkor nem teszünk eleget Isten velünk való tervének. Neveljük elménket a mennyei dolgokról való elmélkedés szeretetére! Helyes cselekedetek által műveljük és csiszoljuk lelki képességeinket úgy, hogy Istent dicsőíthessük meg általuk…
Ha nem szoktatjátok magatokat a vallásos dolgokról való elmélkedésre, szellemiségetek elgyöngül és elerőtlenedik ezen a területen. Ha szüntelenül a világi ügyekről gondolkodtok, akkor azokban lesztek kiválók, mert ezt az irányt műveltétek ki és erősítettétek meg a használat által. Azért nehéz az embereknek vallásos életet élni, mert gondolkodásukat nem szoktatják Isten-szeretetre. Épp az ellenkező irányt gyakorolják. Ha nem neveljük magunkat szüntelenül a lelki tapasztalatok megszerzésére, ha nem igyekszünk megérteni a kegyesség titkát, akkor képtelenek leszünk nagyra értékelni az örökkévaló dolgokat… Amikor szívünk kétfelé húz, és főként a világi dolgokkal törődik Isten dolgai ellenében, akkor lelki erőnk nem igazán képes a növekedésre.
Miközben a világiak teljes elszántsággal és buzgalommal igyekeznek a földi kincsek biztosítására, Isten népe nem szabja magát a világhoz, hanem komoly, őrködő és várakozó álláspontjával tanúsítja megújult gondolkodását. Otthonuk nem ebben a világban van. Vágyódásuk egy jobb, mennyei hazára irányul.
