Aki a mi bûnünket maga vitte fel testében a fára, hogy a bûnnek meghalván, az igazságnak éljünk, akinek sebeivel gyógyultatok meg. (1Pt 2:24)
Amikor a tanítványok elképzelése szerint Uruknak Dávid trónjára kellett volna ülnie, népe megragadta, mint gonosztevõt, megostorozta, kigúnyolta, elítélte, és a Golgota keresztjére feszítette…
Azok a kijelentések, amelyeket a tanítványok az Úr nevében tettek, minden részletükben helyesek voltak; és az események, amelyekre elõremutattak, beteljesedtek. Bétölt az idõ, és elközelített az Istennek országa(Mk 1: 15) – mondták… És „Isten országa”, amelynek közeledtét a tanítványok hirdették, Krisztus halála által jött létre. Ez az ország, a hiedelemmel ellentétben, nem földi birodalom volt. Nem is az eljövendõ… örökkévaló ország, amelyben minden hatalmasság néki szolgál, és engedelmeskedik (Dán 7:27). Az „Isten országa” kifejezés jelzi mind a kegyelem, mind a dicsõség országát…
A kegyelem országa közvetlenül az ember bukása után jött létre… Ténylegesen azonban csak Krisztus halálakor valósult meg. A Megváltó… még az után is visszaléphetett volna a Golgota áldozatától, hogy földi misszióját elkezdte. A Gecsemánéban a fájdalom kelyhe megremegett a kezében. Még akkor is letörölhette volna homlokáról a véres verítéket, és hagyhatta volna, hogy a vétkes emberiség elpusztuljon a saját gonoszsága miatt… Amikor a Megváltó feláldozta életét, és elhaló lélegzettel így kiáltott: „Elvégeztetett!”, a megváltás tervének megvalósulása biztosított lett. A megváltás ígérete, amelyet a bûnös pár az Édenben kapott, megkapta isteni pecsétjét. A kegyelem országa, amelyet Isten elõzõleg megígért, létrejött.
Krisztus halála, tehát pontosan az az esemény, amelyet a tanítványok reményük végsõ megsemmisülésének tartottak, tette ezt a reményt örökre biztossá… Az az esemény, amely gyászba borította, és kétségbe ejtette õket, nyitotta meg a remény ajtaját Ádám minden gyermeke elõtt, és minden korban ebben összpontosult Isten hûséges gyermekeinek eljövendõ élete és örökkévaló boldogsága.
