„Akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt.” (János evangéliuma 14,13)
Isten nem veti meg az alázatos szív és a bűnbánó lélek imáját. Az igazi ima: szívünk megnyitása mennyei Atyánk előtt, elismerése annak, hogy teljesen tőle függünk, szükségleteink feltárása, és hálás szeretetünk kinyilvánítása. (The Signs of the Times, 1886. július 1.)
Az angyalok feljegyeznek minden komoly és őszinte imát. Inkább engedjük el önző kedvteléseinket, de ne hanyagoljuk el Istennel való kapcsolatunkat. A legnagyobb szegénység és önmegtagadás Isten helyeslésével jobb a gazdagságnál, kényelemnél és a világ barátságánál Teremtőnk nélkül. Időt kell szakítanunk az imára. Ha megengedjük, hogy gondolatainkat csupán a világi dolgok foglalják le, Isten adhat nekünk időt az imára azáltal, hogy elvétetnek bálványaink: vagyonunk, házaink vagy földjeink.
A fiatalok sem esnének bűnbe, ha nem térnének olyan ösvényekre, amelyeken haladva nem kérhetik Isten áldását. Ha a küldöttek, akik az utolsó ünnepélyes üzenetet viszik a világnak, nem hideg szívvel, lanyhán, kedvetlenül, hanem buzgón és hittel imádkoznának, mint Jákob, akkor gyakran elmondhatnák: „Láttam Istent színről színre, és megőrizte életemet.” A menny fejedelmeknek tekintené őket, akiknek hatalmuk van arra, hogy Istennel és emberekkel vívott harcukban győzzenek. (A nagy küzdelem, 622. o.)
A hitben mondott igazi ima hatalom annak számára, aki kérésével Istenhez fordul. Az ima – akár a gyülekezetben vagy a családi oltárnál hangzik el nyilvánosan, avagy titokban, a belső szobánkban – közvetlenül Isten jelenlétébe emeli fel az embert. Az állandó ima által a fiatalok is olyan szilárd elvek birtokosaivá válnak, hogy a leghevesebb kísértés sem képes eltéríteni őket Isten iránti hűségüktől.
Krisztus gyülekezete és a hívő ember a legnagyobb győzelmeket ima által nyerheti el, amikor komoly, tusakodó hittel imádkozva megragadja Isten hatalmas karját. (Youth’s Instructor, 1900. február 15.; Pátriárkák és próféták, 203. o.)
