„Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz nektek.” (János evangéliuma 15,7)
Az ősatyák az ima emberei voltak, ezért Isten sokat tehetett értük. Jákob, amikor elhagyta atyja házát, hogy idegen földre távozzon, alázatos bűnbánattal imádkozott, és Isten éjszaka felelt neki látomásban. Drága ígéreteivel vigasztalta meg a magányos vándort, és megmutatta neki, hogy minden útján kísérik az őt védő angyalok.
József sem feledkezett el az imáról soha, ezért Isten megőrizte a bűntől olyan befolyások közepette, amelyek el akarták téríteni Istentől. Amikor arra akarták rávenni, hogy elhagyja a tisztaság és becsületesség útját, a kísértést ezekkel a szavakkal utasította vissza: „Hogyan követhetném el azt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?” (Mózes I. könyve 39,9)
Mózest, aki sokat imádkozott, úgy ismerték, mint a föld legszelídebb emberét. (…) Amikor Izráel népét a pusztán át vezette, újra és újra úgy látszott, hogy Istennek el kell pusztítania őket zúgolódásuk és lázongásuk miatt. Azonban Mózes Istenhez járult, Teremtője elé tárta az ügyet. És Isten így szólt: „Megbocsátottam a te szavaid szerint.”
Dániel is az ima embere volt, így Isten bölcsességet és szilárdságot adott neki, hogy ellenálljon minden olyan befolyásnak, amely a mértéktelenség tőrébe csalta volna. Már fiatal korában is erkölcsi győzelmet aratott a Mindenható erejével. Igazi hős volt.
Pál és Silás a filippi börtönben, a kegyetlen ütésektől szenvedve, kalodába szorított lábbal is imádkoztak és dicsérő énekeket énekeltek Istennek, ezért az Úr elküldte angyalait, hogy megszabadítsák őket. A föld megrendült a mennyei küldöttek lépései nyomán, és a börtön ajtói kinyíltak, szabadon engedve a foglyokat. (Bible Echo, 1887. november)
Az igazi ima a Mindenhatóba kapaszkodik, és kivívja számunkra a győzelmet. (Bible Echo, 1889. október)
