„Háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.” (Ésaiás könyve 49,25)
Mindazok, akiknek Isten törvénye él a szívükben, a remény és félelem bizonytalan érzésével tekintenek gyermekeikre: hogyan fogják megvívni az előttük álló nagy harcot? Az aggódó anya gondolataiban újra és újra felmerül a kérdés: „Mit választanak majd a gyermekeim? Mit tehetek, hogyan készíthetem fel őket arra, hogy úgy harcolják meg a hit nemes harcát, hogy elnyerjék az örök életet?”
Az édesanyák felelőssége valóban óriási: segíthetik gyermekeiket a jellemfejlődésben, hogy ne inogjanak meg, és ne bírhassa rá őket senki a gonosz cselekvésére. Az anyák forró hittel mondott imái nyomán gyermekeik érdekében is kész cselekedni az, aki az egész világot fenntartja.
A keresztény anyák imáit nem hagyja figyelmen kívül a világmindenség Ura. (…) Nem utasítja el kéréseiket. Nem szolgáltatja ki őket és szeretteiket Sátán csapásainak a végső küzdelem nagy napján. Ha az édesanyák egyszerűen és hűségesen dolgoznak, Isten szerencséssé teszi kezeik munkáját. (Review and Herald, 1889. április 23.)
A földön hűséggel végzett munkánkat elismerik a mennyben. A szülők kimondhatatlan örömmel látják majd, amikor a koronát, arany hárfát és fehér ruhát átadják gyermekeiknek. (…) A könnyekkel és imában elvetett mag olykor talán hiábavaló vetésnek látszott, azonban az apák és anyák most örömmel aratják le termését, mert gyermekeik üdvözültek. (The Signs of the Times, 1886. július 1.)
Amikor a nagy Bíró kimondja, hogy „jól van”, és a halhatatlan dicsőség koronáját a győzők homlokára helyezi az egész világegyetem előtt, sokan az édesanyjukra mutatva így szólnak majd: „Ő tett engem azzá, aki vagyok, Isten kegyelméből! Tanításai, imái örök üdvösségemre szolgáltak!” (Üzenet az ifjúságnak, 330. o.)
