„Vezérelj engem parancsolataid útján, mert gyönyörködöm azokban. Hajtsd szívemet a Te bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre.” (119. zsoltár 35–36)
Fiatalkorban van itt az ideje az ismeretek gyűjtésének, amelyeket át lehet ültetni a mindennapi életbe. Az ifjúkor a jó szokások megalapozásának, a helytelen szokások kiküszöbölésének, az önuralom elnyerésének és megőrzésének ideje – így a fiatalok megszokják, hogy mindent Isten akarata szerint és embertársaik érdekében tegyenek. Az ifjúság a vetés ideje, amely meghatározza a földi élet aratását és az eljövendő életet. A gyermek- és ifjúkorban kialakított szokások, ízlés és önuralom szinte bizonyosan eldöntik a férfiak és nők jövőjét. (Counsel and Practice on Tithe, 294–295. o.)
Egy dédelgetett önző gondolat, egy elhanyagolt kötelesség előkészíti az utat egy újabb számára. Amit egyszer megteszünk, azt könnyebben tesszük meg újra. A józanság, önuralom, takarékosság, értelmes beszélgetés, türelem és szívből fakadó udvariasság szokásait nem sajátíthatjuk el az énünk feletti komoly őrködés nélkül. Sokkal könnyebb megfertőződni és erkölcsileg megromlani, mint legyőzni a hibákat, uralni az ént és ápolni a nemes erényeket. Kitartó erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a keresztényi kegyelmi ajándékok tökéletességre jussanak az életünkben.
Az önuralom szokását korán meg kell alapoznunk. Tanítsuk meg a fiataloknak, hogy önállóak legyenek, és ne mások rabszolgái. Teremtőnk a szívükben épített ország uralkodóivá tette őket, ezért meg kell becsülniük az Istentől kapott királyságukat. Ha hűségesen tanítjuk a fiatalokat, ennek eredménye messzire terjed: gyermekeink jó befolyása férfiak és nők ezreit menti meg. (Nevelés, 203–204. o.)
