„Tégy, Uram, závárt az én számra, őriztesd ajkaim nyílását!” (141. zsoltár 3.)
Talán nincs is másik olyan hiba, amely felett fiatalok és idősek egyaránt könnyebben napirendre térnének, mint az elsietett, türelmetlen beszéd. Elegendő mentségnek gondolják a gyakran hangoztatott érvet: „Kijöttem a sodromból, nem is gondoltam igazán azt, amit mondtam.” Isten Igéje azonban másként vélekedik az elhamarkodott beszédről.
A bosszúságok, szívfájdalmak és aggodalmak legnagyobb részét a megfékezetlen indulat okozza. A hirtelen, szenvedélyes, meggondolatlan szavak egyetlen pillanat alatt olyan kárt okozhatnak, amelyet egy egész élet bűnbánata sem tehet jóvá. Milyen sok szívet törtek össze, hány barátot idegenítettek el és hány életet tettek tönkre azoknak az éles, elhamarkodott szavai, akik segítséget és gyógyulást hozhattak volna! Azonban a saját ereje által senki sem tudja uralni az indulatait, csak Jézus Krisztus által nyerhetünk önuralmat.
A túlfeszített munka gyakran az önuralom elveszítését okozza. Azonban az Úr nem kényszerít bennünket sietős tettekre, bonyolult megoldásokra. Sokan olyan terheket vesznek magukra, amelyektől az irgalmas mennyei Atya szerette volna megóvni őket. Isten sohasem akarta, hogy kötelességeinket vad hajszában végezzük. Isten azt kívánja, hogy ismerjük fel: nem dicsőítjük az Ő nevét, amikor annyi feladatot vállalunk, hogy túlterheljük magunkat, elfárasztjuk szívünket és agyunkat, s emiatt ingerültek, bosszúsak, zsörtölődők leszünk. Csak azokat a felelősségeket kell hordoznunk, amelyeket az Úrtól kapunk, és bíznunk kell mennyei Atyánkban, mert így megőrizhetjük szívünk tisztaságát, szelídségét és együttérző képességét. (The Signs of the Times, 1904. május 25.)
Minden család irányításához önfegyelemre és határozottságra van szükség. Amit gondolsz, nyugodtan mondd meg, cselekedj megfontoltan, és amit kimondasz, vidd véghez ingadozás nélkül. Soha ne ráncold össze a homlokodat haragosan, és soha ne mondj éles szavakat, hiszen ezek is bekerülnek a mennyei feljegyzések könyvébe. (Bizonyságtételek, III. köt., 532. o.)
