„Isten hatalmas arra, hogy reátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek, amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek, az ő igazsága örökké megmarad.” (Korinthusi II. levél 9,8–9)
Sokan vágyakoznak arra, hogy növekedjenek a kegyelemben, imádkoznak érte, és csodálkoznak, hogy imájukra nem érkezik válasz. Mesterük adott nekik munkát, amely által növekedni fognak. Mi értéke van az imának akkor, amikor munkára van szükség? A kérdés az, igyekszem-e megmenteni azokat az embereket, akikért Krisztus meghalt? Lelki növekedésünk attól függ, hogy továbbadjuk-e másoknak azt a világosságot, amelyet Isten nekünk adott. Legjobb gondolatainkat tevékeny munkában kell kifejeznünk, hogy jót cselekedjünk, és csak jót tegyünk otthonunkban, a gyülekezetben és szomszédságunkban.
Ne aggasszon a gondolat, hogy nem fejlődsz a kegyelemben, inkább teljesítsd minden felmerülő kötelességedet, és viseld szíveden mások megsegítését! Minden elképzelhető módon törekedj az elveszettek megmentésére! Legyél kedves, udvarias, könyörületes, beszélj alázattal boldog reménységedről, Jézus szeretetéről, jóságáról, kegyelméről, igazságáról, és ne aggódj afelől, hogy növekedsz-e, vagy sem. A növények sem a saját erőfeszítéseik által növekednek.
A kegyelemben való növekedés egyedüli útja az, ha érdeklődéssel végezzük azt a munkát, amelyet Krisztus ránk bízott: hogy minden képességünkkel áldására és segítségére legyünk azoknak, akiknek szükségük van a segítségünkre. A valódi keresztények állandóan fejlődnek – bölcsességük és az a képességük, hogy tudják, hogyan munkálkodjanak helyesen, növekedni fog. Megértik a legnagyobb terveket, készek belefogni a legnagyszerűbb vállalkozásokba, s nem adnak helyet a közönynek és a restségnek.
A kegyelem határtalan, Isten kegyelmének kincsei felmérhetetlenek. (Youth’s Instructor, 1898. február 3.)
