„Fiam, ne távozzanak el a szemeidtől, őrizd meg az igaz bölcsességet és a meggondolást! Élet lesz ez a lelkednek, és kedvesség a te nyakadnak. Akkor bátorsággal járod utadat, és lábadat meg nem ütöd.” (Példabeszédek könyve 3,21–¬23)
Üljünk Jézus lábához mint kisgyermekek, és tanuljuk meg tőle, hogyan dolgozhatunk eredményesen! Józan ítélőképességet kell kérnünk Istentől, és világosságot, hogy továbbadhassuk másoknak is. Olyan ismeretre van szükségünk, amely a tapasztalat gyümölcse. Ne engedjünk elmúlni egy napot sem anélkül, hogy ne nyernénk mélyebb ismeretet az evilági és a lelki kérdésekről. Ne álljunk meg azon a szinten, amelyre már eljutottunk, hanem törekedjünk egyre feljebb – azokba a magasságokba, amelyeket szeretnénk elérni. A legmagasabb fokú nevelés az, amikor elménket ráneveljük, hogy napról napra gazdagodjék. Minden elért eredményünk közelebb visz a győzők jutalmához. Értelmünket fokról fokra fejlesszük: mindennap határozzuk el, hogy azt tesszük, ami valódi, gazdag jutalmat kínál a mostani és az eljövendő életben. Ha Jézusra nézünk – ahelyett, hogy arra tekintenénk, amit mi tettünk –, megnyílik előttünk a földi és a mennyei ismeretek tárháza.
A földi történelem vége közel van. Amit a múltban tettünk, ne jelentse munkánk végét. Üdvösségünk Fejedelme így szól: „Haladjatok előre! Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” Törekedjünk arra, hogy egyre használhatóbbá válhassunk, életünket mindig Krisztus uralja, lámpásunk ragyogó fényt árasszon!
Isten minden korszakban adott kinyilatkoztatásokat az embereknek: az volt a célja, hogy fokozatosan tárja fel előttük a kegyelem tanításait. Azt a módot, ahogyan Ő mutatja be az igazságot, a következő szavak szemléltetik: „Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal.” (Hóseás próféta könyve 6,3) Aki engedi, hogy Isten megvilágosítsa, úgy halad előre, mintha a hajnal félhomályából a dél teljes fénye felé közeledne. (Review and Herald, 1904. január 28.)
