„Atyafiúi (testvéri) szeretettel egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Római levél 12,10)
A gyengéd szeretet, mások megértése, a gyors felfogás, a nagylelkű indítékok értékes talentumok, amelyekért felelősek vagyunk: mindet fel kell használnunk Isten szolgálatára. Tévednek, akik megelégednek e képességek birtoklásával, és nem használják fel talentumaikat mások megsegítésére, önzetlen szolgálatra. (…) Isten azt kívánja, hogy szeretetünket ne csak a családtagjainkra és a barátainkra árasszuk, hanem mindazokra, akiknek szükségük van a szeretetünkre és segítségünkre. A társadalmi előnyök is talentumok, amelyeket fel kell használnunk mindazok javára, akikre befolyással lehetünk. (…)
A felhasznált talentumok megsokszorozódnak. A siker nem a véletlen szerencse vagy a sors játékának eredménye, hanem Isten gondviselésének megnyilatkozása, a hit, okosság, erény és kitartó erőfeszítés jutalma. Az Úr azt kívánja, hogy használjunk fel helyesen minden lelki ajándékot, amit kaptunk. Ha ezt megtesszük, akkor még több lelki ajándékot kapunk, amelyet még több embertársunk érdekében használhatunk fel. Isten nem ajándékoz meg bennünket természetfeletti módon a hiányzó képességekkel, hanem miközben felhasználjuk azt, ami a birtokunkban van, Ő velünk munkálkodik, s minden meglévő képességünket növeli és megerősíti. A Mesterért teljes szívvel végzett minden szolgálat által növekednek a képességeink. Ha engedelmeskedünk a Szentlélek indításának, szívünk mindig többet képes befogadni az Ő erejéből, s mindig több és jobb munkát tudunk végezni. Szunnyadó tetterőnk felébred, és bénult képességeink új életet nyernek. (…)
Míg másokat igyekszünk megnyerni Krisztusnak, és imában hordozzuk a másokért érzett felelősséget, saját szívünk is Isten kegyelmének megelevenítő befolyásával dobog. Szeretetünk egyre forróbb lesz az Isten iránti odaadásban, s egész keresztényi életünk valóságosabb, komolyabb és imádságosabb lesz. (Krisztus példázatai, 352–354. o.)
