„Ő pedig ezt mondta nekik: Jertek el csupán ti magatok egy puszta helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé.” (Márk evangéliuma 6,31)
Habár az idő rövid és nagy munkát kell végeznünk, Isten mégsem akarja, hogy minden időnket munkával töltsük, s ne legyen alkalmunk a pihenésre, a Biblia tanulmányozására és a Teremtőnkkel való kapcsolattartásra. Minderre szükségünk van lelkünk megerősítésére: így kerülhetünk olyan állapotba, hogy bölcsességet nyerhessünk Istentől, és talentumainkat a legnagyobb mértékben felhasználhassuk az Úr szolgálatára. (Youth’s Instructor, 1898. február 3.)
Amikor Jézus kijelentette, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés, nem a szüntelen munka szükségességét hangoztatta. Kijelentette tanítványainak, hogy túlságosan kimerítették az erejüket, így alkalmatlanná válnak a jövőben rájuk váró munka elvégzésére, ha nem pihennek egy keveset. Szívleljétek meg Jézus tanácsát: takarékoskodjatok az erőtökkel, hogy pihenés által felüdülve több és jobb munkát végezhessetek! (Review and Herald, 1893. november 14.)
A tanítványok elbeszélték tapasztalataikat Jézusnak, s Ő tudta, mire van szükségük. Munkájuk felemelte és felbátorította, de ki is merítette őket. A „puszta hely” nem kopár, elhagyott pusztaságot jelent, hanem félreeső, csendes helyet, amely kellemes a szemnek és testüket-lelküket felüdíti. Ilyen helyet kerestek, közel a kedvelt Galileai-tengerhez. A keresztényi élet nem áll szüntelen tevékenységből, sem állandó elmélkedésből. Jézus tudta, hogy a pihenés, távol a sokaságtól és munkájuk helyszínétől, felfrissítené a tanítványokat, ezért igyekezett elvinni őket a forgalmas városokból egy csendes helyre, ahol meghitt közösségben lehettek vele és egymással. Jézus tanítványait meg kellett tanítani, hogyan dolgozzanak és hogyan pihenjenek. Ma is hallgatnunk kell Krisztus parancsára, hogy időnként vonuljunk el, és pihenjünk meg egy keveset. (Review and Herald, 1893. november 7.)
