„Énekelek az Úrnak, mert jót tett velem.” (13. zsoltár 6)
Az emberek minden földi kívánságukat kielégíthetik, mégsem elégednek meg, és sokan nem értékelik a sok jót, amit kapnak. Jézus helyreállította a bélpoklosok egészségét, és a betegség által elpusztított testrészeiket újjáteremtette. De a gyógyultak közül csak egy tért vissza, hogy köszönetet mondjon és dicsőítse Istent.
A tíz bélpoklosról feljegyzett tanítás ébressze fel szívünkben a vágyat, hogy hálátlanságunk dicséretté és hálaadássá változzék. Isten hitvalló népe ne zúgolódjon és ne panaszkodjon tovább! Gondoljunk arra, aki minden áldásunk adományozója. Neveljük magunkat Isten iránti hálára, hiszen Ő táplál, ruház bennünket, és fenntartja az életünket. (Review and Herald, 1894. november 13.)
Nincs-e okunk arra, hogy beszéljünk Isten jóságáról és hatalmáról? Ha barátaink kedvesek hozzánk, magától értetődőnek tartjuk, hogy megköszönjük kedvességüket. Sokkal inkább tartsuk örömnek azt, hogy köszönetet mondhatunk a legjobb Barátunknak, aki minden jó és tökéletes adománnyal elárasztott bennünket. Minden gyülekezetben ápoljuk az Isten iránti hálaadást! Neveljük rá ajkunkat, hogy dicsérje Teremtőnket a családi körben! Adományaink és ajándékaink fejezzék ki hálánkat az elnyert kegyelmi ajándékokért. Mindenben hirdessük Isten örömüzenetét és megmentő kegyelmének evangéliumát! (Review and Herald, 1908. május 7.)
Mindazok szíve Isten szeretetétől ég, akik befogadták Jézus Krisztust, s akiket Ő a saját jellemtulajdonságaival ajándékozott meg. A hála lelkülete hatja át őket. Mutassuk be Jézust az embereknek! Emeljük fel Őt, a Golgota férfiját, ének és ima által! Komolyan törekedjünk arra, hogy hirdessük az evangéliumot! Mondjuk el Isten szeretetének drága történetét! Ebben a munkában olyan megelégedést találunk, amely az örökkévaló korszakokon át is megmarad. (Review and Herald, 1899. július 11.)
