„Aki akarja szeretni az életet és jó napokat látni, tartóztassa meg magát a gonosztól, és ajkát, hogy ne szóljon álnokságot. Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse a békességet és kövesse azt.” (Péter apostol I. levele 3,10–11)
Ha mindig őrizkednénk attól, hogy álnokul szóljunk, mennyi szenvedést, lealacsonyodást és nyomorúságot elkerülhetnénk! Ha nem szólnánk semmi olyat, ami megsebez és megszomorít – kivéve a bűn szükséges megdorgálását, hogy ne hozzunk gyalázatot Istenre –, elkerülhető volna a sok félreértés, keserűség és gyötrelem. Ha bátorító szavakat mondanánk, az Istenben való hit és reménység szavait, milyen sok világosságot áraszthatnánk mások útjára! A megváltás terve, ahogyan a Szentírás elénk tárja, olyan utat nyit meg, amelyen az ember elérheti a boldogságot, meghosszabbíthatja életét ezen a földön. Örvendhet a menny kegyelmének, és elnyerheti az örök életet.
Sokan panaszkodnak a Gondviselésre a kényelmetlenségek és kellemetlenségek miatt, amiket elszenvednek, pedig ezek a saját helytelen eljárásaik következményei. Úgy érzik, hogy Isten méltatlanul bánik velük, holott egyedül saját maguk felelősek azért a rosszért, amit el kell szenvedniük. A mi jó és irgalmas mennyei Atyánk olyan törvényeket alkotott, amelyek megtartása elősegíti fizikai, szellemi és erkölcsi egészségünket.
Isten szeretné, ha saját akaratunkat alárendelnénk az Ő akaratának, azonban nem kívánja, hogy bármit feladjunk, ami a javunkat szolgálná. Senki nem lehet boldog, aki életét önző kedvteléseire áldozza. Az Isten iránti engedelmesség a leghelyesebb út, amelyen haladhatunk, mert békességhez, megelégedéshez és boldogsághoz vezet.
Ha valódi kapcsolatban lennénk Istennel azáltal, hogy hallgatnánk Igéje tanácsaira, megszámlálhatatlan veszedelmet elkerülhetnénk, s olyan megelégedést és békességet éreznénk, amely életünket örömteljessé tenné, nem teherré. (Review and Herald, 1883. október 16.)
