„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” (János evangéliuma 15,12)
Krisztus megvalósította életében Isten tanításait. Igyekezete azonban sosem ragadta el, nem tette szenvedélyessé. Következetes volt, de nem makacs és kérlelhetetlen, jóakaratú volt, de nem gyenge, kedvesen és együttérzéssel közeledett az emberekhez, de érzelgősség nélkül. Nagyon kedvelte a társaságot, azonban megőrizte méltóságát, senkit sem bátorított bizalmaskodásra. Sosem volt vakbuzgó, sem ridegen szigorú. Nem alkalmazkodott a világhoz, de nem volt közönyös a legkisebbek szükségletei iránt sem. A nehézségben lévők felé mindig részvéttel fordult. (132. kézirat, 1902)
Jézus kora gyermekségétől fogva olyan életet élet, amely az alázatosság, szorgalom és engedelmesség tökéletes példája volt. Mindig gondoskodó, figyelmes volt mások iránt, és önmegtagadást gyakorolt. A menny pecsétjét viselve jött el, de nem azért, hogy Őneki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.
Krisztus önzetlen élete mindnyájunk számára példa. Jelleme a mintaképe annak a jellemnek, amely bennünk is kiformálódhat, ha követjük Megváltónkat. (108. kézirat, 1903)
A tapintatosság és jó ítélőképesség sokkalta hasznosabbá teszi a munkánkat. Akkor lehetünk komoly hatással másokra, ha a megfelelő szavakat szóljuk a kellő időben, és helyes lelkülettel viszonyulunk azokhoz, akiken segíteni szeretnénk.
Kedvesen kell bánnunk azokkal, akiknek a hite és a tantételei különböznek a miénktől, mert ők is Krisztus tulajdonai, és találkoznunk kell velük a végső számadás nagy napján. Szemtől szemben állunk majd az ítéletkor, és akkor már nem úgy fogjuk értékelni gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket, ahogyan most tesszük, hanem úgy látjuk majd mindezeket, amilyenek a valóságban voltak. Isten kötelességünkké tette, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Krisztus szeretett bennünket. (Youth’s Instructor, 1897. december 9.)
