„Amikor lakomát készítesz, hívd meg a szegényeket, csonkabonkákat, bénákat, vakokat (…), mivelhogy nem fizethetik vissza neked, mert majd visszafizetik neked az igazak feltámadásakor.” (Lukács evangéliuma 14,13–14)
Nem Isten akarata az, ha önző módon csak saját magunkra és a családunkra gondolunk. Minden családnak, amely ezt a lelkületet táplálja, meg kell térnie, Krisztus életének példáját szemlélve. Akik elzárkóznak mások elől, akik nem akarnak látogatókat megvendégelni, sok áldást elveszítenek. (Bizonyságtételek, VI. köt., 344. o.)
Sok ember számára áldássá tehetjük az otthonunkat. Vendéglátásunkat azonban ne a világi szokások uralják, hanem Krisztus Lelke és Isten Igéjének tanításai. Az izraeliták minden ünnepi lakomájukra meghívták a szegényeket, jövevényeket, valamint a lévitákat, akik a pap segítői voltak a szentélyben, s vallási tanítókként és misszionáriusokként is dolgoztak. A nép vendégeinek tekintették őket minden örömünnep alkalmával, s gondoskodtak róluk, ha betegek voltak vagy szükségük volt valamire. Nekünk is az ilyen embereket kell vendégül látnunk! A vendégszeretet felvidítaná és bátorítaná a betegápoló misszionáriust, a tanítót, a gondterhelt, sokat dolgozó anyát, vagy a gyengéket és időseket, akik gyakran otthon nélkül maradnak, s szegénységgel és sok csalódással küzdenek.
A nagylelkű vendéglátás családi körödben, egy szék az asztalodnál, az imaóra áldása sokak számára mennyből jövő fénysugárhoz lenne hasonló.
Szeretetünk ne álljon meg énünk és családunk határainál. Drága alkalmaik vannak azoknak, akik otthonukat áldássá szeretnék tenni mások számára. A kapcsolatok csodálatos erejét felhasználhatjuk a körülöttünk levők megsegítésére.
Földi életünk ideje rövid. Csak egyszer élünk ezen a világon, ezért törekedjünk arra, hogy a lehető legjobban használjuk fel a lehetőségeinket! (The Ministry of Healing, 352–355. o.)
