„Amikor beesteledett, odamentek hozzá a tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idő már elmúlt, bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek maguknak eleséget. De Jézus így szólt hozzájuk: (…) Adjatok nekik ti enniük! Azok pedig így válaszoltak: Nincs itt csupán öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig ezt mondta: Hozzátok azokat ide hozzám! (…) És szemeit az égre emelve hálát adott, s megszegvén a kenyeret, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. (…) És felszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.” (Máté evangéliuma 14,15–20)
Ez a történet igen fontos tanítás Isten munkatársai számára. Jézus a mennyei Atya iránti teljes bizalommal vette át a tanítványok kis kenyérkészletét, és habár nekik is kevés lett volna, nem őket hívta meg vacsorára, hanem átadva nekik az ételt, arra kérte őket, hogy adják tovább a népnek. Kezükben az ennivaló megszaporodott, és sohasem maradt üres a tanítványok keze, amikor Jézus felé nyújtották, aki az élet kenyere. A kicsiny készlet mindenkinek elég lett. Miután a sokaság jóllakott, és a megmarad darabokat összegyűjtötték, Krisztus és tanítványai is ettek a mennyei eledelből.
A tanítványok voltak a közvetítőeszközök Jézus Krisztus és a nép között. Szolgáljon ez bátorításul mai tanítványainak is! Krisztus a középpont, minden erő forrása. Tanítványai Őtőle kapják mindazt, amire nekik és másoknak szükségük van. Mialatt állandóan osztunk, segítünk, továbbadunk, folytonosan megkapjuk, ami szükséges, újra és újra, s minél többet adunk, annál többet kapunk.
Figyeld meg azt a tavat, amely csak befogadja a záporesőt, de nincs lefolyása: senki számára nem áraszt áldást, ezért megposhad, és megmérgezi a levegőt maga körül. Nézd meg a hegyoldalból kiömlő folyót, hogy felüdíti a szomjas földet, amelyen átfolyik! Isten nagy tervének része, hogy a folyó, amely ad, sohase szenvedjen hiányt. Hömpölyögve folyik útján, miközben mindig ad és mindig kap. (The Signs of the Times, 1902. január 22.)
