„Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (János evangéliuma 4,14)
Krisztus a samáriai asszonnyal beszélgetve ahelyett, hogy lekicsinyelte volna Jákób kútját, valami jobbat tárt az asszony elé. A beszélgetést arra a kincsre terelte, amelyet Ő adhat, s az élő vizet, az evangélium örömét és reménységét ajánlotta fel az asszonynak. (The Ministry of Healing, 145–157. o.)
Milyen nagy érdeklődést tanúsított Jézus egyetlen asszony iránt! Mennyire komolyan és ünnepélyesen beszélt vele! Amikor az asszony hallotta a Megváltó szavait, otthagyta a vízhordó edényét, s a városba sietve így szólt azokhoz, akikkel találkozott: „Gyertek, lássatok egy embert, aki megmondott nekem mindent, amit valamikor is cselekedtem! Vajon nem ő a Krisztus?” (János evangéliuma 4,20) Azt olvassuk, hogy abban a városban a samaritánusok közül sokan hittek Jézusban, és ki tudja felbecsülni azt a hatást, amelyet szavai gyakoroltak az emberekre az azóta eltelt hosszú évek során. (Review and Herald, 1904. április 7.)
Jézus személyesen érintkezett az emberekkel. Nem különült el azoktól, akiknek segítségre volt szükségük. Meglátogatta az embereket, megvigasztalta a gyászolókat, meggyógyította a betegeket, felrázta a gondatlanokat, és „széjjeljárván, jót cselekedett”. Segítsünk mi is ugyanúgy mindenkit, ahogyan Megváltónk tette! (Review and Herald, 1888. április 24.)
Isten azt kívánja, hogy kegyelme Igéjét ismertessük meg minden emberrel. Ezt legnagyobbrészt személyes munkával kell elvégeznünk. Ez volt Jézus Krisztus módszere is: munkája nagyrészt személyes beszélgetésekből állt. Megbecsülte a csupán egyetlen személyből álló hallgatóságot is, és egy ember által az üzenet ezrekhez jutott el. Nagyon sok emberhez sohasem jut el az evangélium, ha nem visszük el hozzájuk. (Krisztus példázatai, 229. o.)
