„A tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az özvegyeket és árvákat nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab levele 1,27)
Mindazok közül, akiknek szükségük van a figyelmességünkre, az özvegyekről és árvákról kellene leginkább gondoskodnunk, szeretettel és együttérzéssel.
Az apa, aki hitt Isten ígéreteinek, bízott abban, hogy halála után az Úr gondoskodni fog szeretteiről. Vajon hogyan gondoskodik Isten az elhagyottakról? Nem tesz csodát, hogy mannát küldjön a mennyből, sem hollókat, hogy eledelt hozzanak nekik, hanem az emberek szívében tesz csodát: elűzi az önzést a lélekből, és megnyitja a jótékonyság forrását. Megpróbálja a szeretetünket azáltal, hogy könyörületességünkre bízza a szenvedőket, megfosztottakat, szegényeket és árvákat. (Review and Herald, 1893. június 27.)
Sok özvegy édesanya bátran küzd apátlan gyermekeiért, hordozva kettős terhét. Gyakran erején felül dolgozik, hogy maga mellett tarthassa kicsinyeit és gondoskodjon szükségleteikről. Nevelésükre és tanításukra csak kevés ideje van, és alig talál alkalmat arra, hogy olyasmit tegyen értük, ami beragyogná az életüket. Az ilyen özvegyeknek bátorításra, együttérzésre és kézzelfogható segítségre van szükségük. Isten felszólít bennünket, hogy amennyire tehetjük, pótoljuk az árva gyermekek számára az apai gondoskodás hiányát. Igyekezzünk segíteni a gondterhelt édesanyákat! (The Ministry of Healing, 203. o.)
Krisztus a parancsolat megtartóinak ismeri el azokat, akik együttérzéssel és segítőkészen fordulnak az özvegyek és árvák felé – s ezért örök élettel ajándékozza meg őket. (Bizonyságtételek, III. köt., 512. o.)
