„Megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, s aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (János apostol I. levele 4,16)
Az a bizakodó szeretet és önzetlen odaadás, amely János életében és jellemében megnyilatkozott, felbecsülhetetlen értékű tanítás a keresztény egyháznak. Vannak, akik úgy mutatják be az apostolt, mint akinek szívében az isteni kegyelemtől függetlenül élt ez a szeretet, azonban alaptermészetét tekintve János büszke és becsvágyó volt, csekély sérelmekért is gyorsan megneheztelt. (…)
János vágyakozott hasonlóvá válni Jézushoz, és a Megváltó szeretetének átformáló hatására szelíddé és alázatossá vált. Énjét elrejtette Jézusban. Szorosan kapcsolódott a „Szőlőtő”-höz, s így isteni természet részesévé lett. Ha Krisztussal vagyunk kapcsolatban, mindig ez lesz az eredmény. Ez az igazi megszentelődés.
Lehetnek kirívó hibák az életünkben, de ha Krisztus tanítványai leszünk, az isteni kegyelem új teremtéssé tesz bennünket. Megváltónk szeretete átformál és megszentel. Azonban nem Jézuséi azok, akik bár keresztényeknek vallják magukat, nem váltak jobb emberekké, s nem lettek Krisztus képviselőivé természetükben és átalakult jellemükben. (…)
János a valódi megszentelődés áldásának örvendett. De figyeljük meg: az apostol nem állítja magáról, hogy bűntelen. A tökéletességet azáltal keresi, hogy Isten arcának világosságában jár. Bizonyságot tesz róla, hogy az az ember, aki ismeri ugyan Istent, mégis áthágja a Teremtő szent törvényét, meghazudtolja hitvallomását. (…) Szeressük azokat, akikért Krisztus meghalt, és munkálkodjunk az üdvösségükért, de ne alkudjunk meg a bűnnel! Ne csatlakozzunk a lázadókhoz, és ne hívjuk szeretetnek azt, ha velük társulunk. Isten elvárja népétől a világ e korszakában, hogy álljon ki az igazságért, amiképpen János is rendíthetetlenül kiállt az ő korában a lélekölő tévelygések ellen. (The Sanctified Life, 41–48. o.)
