„Uram, kicsoda tartózkodhat sátorodban? Kicsoda lakozhat szent hegyeden? Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól a szívében.” (15. zsoltár 1-2)
Mutassuk be az igazság alapelveit, és engedjük, hogy munkálkodjanak az emberek szívén. Leszedhetjük a leveleket egy fáról, ez még nem okozza a fa halálát, a következő évben a levelek ugyanolyan sűrűn kihajtanak, mint azelőtt. Azonban ha elvágjuk a fa gyökerét, akkor nemcsak a levelei hullanak le, hanem az egész fa elhal. Akik az igazságot az igazság iránti szeretetből fogadják el, meghalnak a világ számára, s isteni Urukhoz hasonlóan szelídek és alázatosak lesznek. Mihelyt igazzá válik a szívünk, Isten Igéjével összhangba kerül az életünk, a beszédünk és a viselkedésünk, az öltözködésünk is. Mindnyájunknak meg kell aláznunk magunkat a hatalmas Isten előtt. Bárcsak segítene bennünket, hogy szilárdan kövessük az örök igazságot! (Historical Sketches, 123–124. o.)
Az igazság átalakító befolyása megszentel bennünket, ezért szeretjük Isten parancsolatait. A félelem és kárhoztatás eltűnt. Jézus Krisztus szeretete – amely végtelen áldozatában nyilvánult meg az ember megmentése érdekében – minden akadályt ledöntött. Isten szeretete beárad az emberi lélekbe, és hála ébred abban a szívben, amely azelőtt hideg volt, mint a kő. A megfeszített Krisztus, „a mi Igazságunk”, megnyeri a szívet, és bűnbánatra bírja. Mindez olyan egyszerű, hogy a gyermekek is megérthetik, de mindenkit elbűvöl, aki szemléli a bölcsességet, szeretetet és hatalmat, amelynek mélységét sohasem érthetjük meg teljesen. Mutassuk be ezt az igazságot az embereknek, akik a bűn foglyai, hogy mindenki megláthassa: Krisztus a mi törvényszegésünkért halt meg, és Ő mindnyájunkat szeretne megmenteni. (General Conference Bulletin, 1893. január 28.)
