„Az ősz ember előtt állj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és féld a te Istenedet.” (Mózes III. könyve 19,32)
Vannak olyan kötelességeink, szolgálataink, amelyeket ha megtagadunk, nem tarthatjuk meg Isten parancsolatait. Aki csak magának él, csak magára gondol és a saját érdekében tevékenykedik, az haszontalan szolgája Istennek.
Sorainkban nagyon sokan nyugtalanok, sokbeszédűek, uralomra törők. Önmagukat tolják előtérbe, nem tisztelik a kort, tapasztalatot és tisztséget. A gyülekezetnek nagy szüksége van a különféle talentumokkal és tapasztalatokkal bíró testvérek segítségére, szerény, nyugodt, csendes, istenfélő emberekre, akik nem a saját dicsőségükért hordozzák a terheket, hanem hogy szolgálatot tegyenek Mesterüknek, aki meghalt értük. Az ilyen jellemű testvérek nem gondolják, hogy levon valamit a méltóságukból, ha felállnak egy idős személy előtt, és tiszteletet tanúsítanak az ősz ember iránt.
Aki féli és tiszteli Istent, örömet talál abban, hogy megadja a tiszteletet másoknak. Az ember annyira felemelkedhet, hogy összekötő láncszemmé válhat menny és föld között. Tökéletes jellemmel került ki Teremtője kezéből, és olyan fejleszthető képességekkel, hogy ha az isteni befolyást egyesíti emberi erőfeszítéseivel, szinte egy angyal tevékenységi körébe emelkedhet fel, azonban ekkor sincs tudatában jóságának és nagyságának. (Bizonyságtételek, IV. köt. 339–340. o.)
Isten megparancsolta, hogy különleges tiszteletet tanúsítsunk az idősek iránt. Így szól: „Az ősz haj a dicsőség koronája, ha az igazság útján találják.” Megvívott harcokról és elnyert győzelmekről beszél, terhek hordozásáról és legyőzött kísértésekről ad jelentést. Elfáradt lábakról beszél, amelyek közelednek a sír felé. Olyan helyekről beszél, amelyek nemsokára megüresednek. Segítsetek a gyermekeknek, hogy gondolkozzanak ezen, akkor megkönnyítik az idősek útját udvariasságukkal, tiszteletteljes magaviseletükkel. (Nevelés, 244. o.)
