„A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, betelve bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.” (Lukács evangéliuma 2,40)
Csodálatos jelentőségű Jézus gyermekkorának e rövid feljegyzése. Atyja orcájának világosságában „növekedett bölcsességben és testének állapotában, s az Isten és emberek előtti kedvességben”. Érdeklődő és nagyon értelmes volt, s korát meghaladóan megfontolt és bölcs. Jelleme tiszta volt és kiegyensúlyozott. Testi-lelki erői fokozatosan fejlődtek, lépést tartva a gyermekkor törvényszerűségeivel.
Jézus rendkívül szeretetreméltó gyermek volt. Mindig készségesen sietett mások szolgálatára. Türelmét semmi nem zavarhatta meg. Igazságérzete erős volt, sohasem áldozta fel semmiért a feddhetetlenséget. Elveihez szilárdan ragaszkodott. Önzetlen, udvarias és kedves volt.
Édesanyja komolyan figyelte Jézus erőinek kibontakozását és jelleme tökéletesedését. Türelemmel és szeretettel igyekezett bátorítani és tanítani. (…)
Jézus az édesanyjától és a próféták írásaiból tanult a mennyeiekről. Ugyanazon szavakat, amelyeket Ő maga szólt Mózesnek, Izráel számára, most édesanyjától hallotta. Amikor ifjúvá serdült, nem látogatta a rabbiiskolákat, nem volt szüksége az ottani nevelésre, mert Isten volt a tanítója. (…)
Mivel hozzánk hasonlóan szerezte ismereteit, mély igeismerete megmutatja, milyen szorgalmasan tanulmányozta Isten Igéjét fiatalkorában. (…) Folyamatosan növekedett a kegyelemben és az igazság ismeretében. (Jézus élete, 68–70. o.)