„Bizony mondom nektek, az asszonyoktól születettek közül senki sem támadt nagyobb keresztelő Jánosnál.” (Máté evangéliuma 11,11)
A magas nád, amely a Jordán mellett nőtt, találóan ábrázolta a Keresztelő János küldetését bíráló és elítélő rabbikat: a közvélemény változásának megfelelően ide-oda hajladoztak. Nem akarták megalázni magukat, hogy befogadják Keresztelő János szíveket vizsgáló üzenetét, azonban a néptől félve ellenezni sem merték munkáját. Isten küldötte azonban nem volt ilyen gyáva. A sokaság, amely Jézus Krisztus körül gyülekezett, tanúja volt Keresztelő János tevékenységének. Mindnyájan hallották, amint félelem nélkül feddte meg a bűnt. János egyforma nyíltsággal szólt az önigazult farizeusokhoz, a papi rendhez tartozó sadduceusokhoz, Heródes királyhoz és udvarához, a katonákhoz, a vámszedőkhöz és a földművesekhez. Ő nem volt ingadozó nádszál, amelyet az emberi elismerés és előítélet szele hajt erre-arra. A börtönben is ugyanolyan hűséges volt Teremtőjéhez, és ugyanúgy ragaszkodott az igazsághoz, mint amikor Isten üzenetét hirdette a pusztában. Elvei mellett sziklaszilárdan kitartott. (…)
János születése előtt az angyal kijelentette Zakariásnak: „Nagy lesz az Úr szemében.” Mit jelent a nagyság a menny értékelése szerint? Nem azt, amit a világ nagynak tart. (…) Isten az erkölcsi értéket becsüli. A szeretetet és tisztaságot értékeli leginkább. János nagy volt Isten szemében, amikor a zsidó főtanács előtt, a nép és saját tanítványai előtt nem kereste a saját dicsőségét, hanem mindnyájukat Jézushoz, a megígért Messiáshoz irányította. Krisztus szolgálata iránt érzett őszinte öröme a legnemesebb jellem megnyilatkozása volt. (Jézus élete, 218–219. o.)
