„Bízd csak magad Őrá, és légy békességben, mert ezekből jó származik reád.” (Jób könyve 22,21)
Egy kicsiny hajóval utaztunk, amely átvitt bennünket a Dánia partjához vezető széles tengerszoroson. A hajón hangulatos, szép szobát kaptunk, amelyben két pamlag volt és nehéz függönyök zárták el. Olyan kényelmet kínált, amelyet akkor nem tartottunk szükségesnek a csupán hatórai utazás idejére. Ezt a véleményünket azonban meg kellett változtatnunk, mielőtt szárazföldet értünk. Utazásunk kezdetén az idő kellemes volt, a tenger sima, kellemes utazásnak néztünk elébe. Azonban nemsokára jött a kapitány, és azt tanácsolta, hogy menjünk a szobánkba és azonnal feküdjünk le, mert háborgó vizek felé haladunk. Ha nem is szívesen, de engedelmeskedtünk felszólításának. Rövid idő múltán a hajó hevesen himbálózni kezdett, úgy, hogy alig tudtam megmaradni a pamlagon. Nagyon rosszul lettem. Erősen izzadtam, mintha egész szervezetem egy rettenetes betegség ellen küzdött volna. Súlyos tengeri betegség vett erőt rajtam.
A halál nagyon közelinek tűnt, azonban úgy éreztem, hogy hitemmel erősen tudok kapaszkodni Jézus kezébe. Ő, aki tenyerén tartja a vizeket, képes megőrizni bennünket a viharban. A nagy mélység hullámai engedelmeskednek szavának: „Eddig jöjj, és ne tovább, s itt álljanak meg büszke hullámaid!” (Jób 38,11) Arra gondoltam, hogyan csendesítette le Jézus a viharos Galileai-tengert. Ne merjek bízni az Ő védelmében, aki elhívott ennek a munkának a végzésére? Szívembe tökéletes béke költözött, mert Jézusba kapaszkodtam. Nagyon értékes volt számomra a hitnek ez a leckéje, amelyet abban a néhány órában megtanultam. Azt tapasztaltam, hogy az élet minden próbáját azért kapom, hogy megtanítson a mennyei Atyám iránti bizalmam új leckéjére, és arra, hogy teljesen tőle függök. Bízhatunk abban, hogy Isten mindenütt velünk van, és próbáinkban erősen foghatjuk a kezét, amely minden hatalom birtokosa. (Historical Sketches, 221. o.)
