„Énók Istennel járt, és eltűnt, mert Isten magához vette őt.” (Mózes I. könyve 5,24)
Isten azért veszi magához egyházának tagjait, mert itt, ezen a földön élve is Ővele jártak, erőt és bölcsességet nyerve felülről, amely képesítette őket arra, hogy valóban Őt szolgálják. Olyan férfiak és nők ragadtatnak el majd Istenhez a mennybe, akik most alázattal és bűnbánattal imádkoznak, akik szívüket nem fordítják hiábavalóságok felé, s akár hívőkkel, akár hitetlenekkel kerülnek kapcsolatba, Jézus Krisztust mutatják be. (11. kézirat, 1901)
Ha most nem találunk örömet abban, hogy Istenről gondolkodhatunk és beszélhetünk, az eljövendő életben sem éreznénk jól magunkat, hiszen ott Isten mindig jelen lesz, népe között lakozik majd. Azok, akik ezen a földön szeretnek Istenről gondolkodni, otthonosan érzik majd magukat a mennyben, boldogok lesznek Isten szent társaságában és a menny örömeiben. (…)
Amíg ezen a világon éltek, nem állították azt, hogy saját maguk tulajdonai, ezért Isten elpecsételte őket mint az Ő tulajdonait. A menny azoké lesz, akik komolyan vágyakoznak utána, akik az elnyerése érdekében a cél értékének megfelelő erőfeszítéseket teszik. Ha be akarunk jutni a mennybe, mennyei gondolatokkal foglalkozzunk! (Próféták és királyok, 725. o.)
„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” (Máté evandéliuma 5,8) Énok háromszáz éven át törekedett tiszta szív elnyerésére, hogy összhangba kerülhessen a mennyel. Három évszázadon keresztül járt Istennel. Napról napra szorosabb egység után vágyódott, míg végül Isten magához vette. Az örökkévalóság küszöbén állt. Csak egy lépés választotta el az áldott országtól, és most a kapuk megnyíltak előtte. Hosszú ideig járt Istennel a földön – s most ez a mennyben folytatódott. Elsőként lépett be a szent város kapuin azok közül, akik bejuthatnak majd oda. (Pátriárkák és próféták, 87. o.)
