„Mert hitben járunk, nem látásban.” (Korinthusi II. levél 5,7)
Önmagunk felmagasztalása helyett a legjobb képességeink szerint végezzük el azt a munkát, amelyet Isten ránk bízott. Feladatunk az, hogy jó benyomást gyakoroljunk másokra. Az örökkévalóságra készülünk, a mennyei otthonba szeretnénk belépni, ahol a nagy Orvos eltöröl minden könnyet a szemünkről, ahol az élet fájának levelei mindnyájunk gyógyulását szolgálják majd.
Bízzuk magunkat mindnyájan Jézus Krisztusra élő hittel, és járjunk alázatos szívvel mint Isten kicsiny gyermekei. Akkor Isten kegyelme megnyilatkozik bennünk, és meglátjuk szabadítását (Lukács evangéliuma 3,6). Ragyogó koronánkat lábához tesszük majd, és Őt dicsőítjük, aki győzött értünk.
Előfordulhat olyasmi az életünkben vagy a környezetünkben, amit nem tudunk megérteni. Lehetséges, hogy valami titokzatosnak tűnik számunkra a Bibliában, mivel meghaladja a felfogóképességünket. Azonban amikor Megváltónk majd az élő vizekhez vezet bennünket, megvilágosítja mindazt, amit azelőtt nem értettünk meg teljesen.
Ha a menny eljövendő dicsőségére gondolok, mély vágyat érzek, hogy minden ember tudomást szerezzen róla. Vágyom arra, hogy felmagasztaljam Krisztust mint hatalmas Gyógyítót.
Sokat jelent számunkra, hogy a mennyeiekkel foglalkozunk-e, vagy a földiekkel. A földiek nemsokára elmúlnak. Ezekben az utolsó napokban a földi kincsek sokasága pusztul el. Földrengések történnek mindenfelé (Máté 24,7), mindenütt bajokat és nehézségeket láthatunk. A mi kiváltságunk azonban felkészülni arra, hogy a mennyei család tagjaivá, a mennyei Király gyermekeivé lehessünk. (Review and Herald, 1907. augusztus 8.)
