„Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, s feltámadnak először, akik meghaltak a Krisztusban. Azután mi, akik élünk és megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe, s ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” (Thesszalonikai I. levél 4,16–18)
Jézus eljön! Eljön a felhőkben, nagy dicsőséggel. Ragyogó angyalok sokasága kíséri majd, amikor eljön, hogy megdicsőítse azokat, akik szerették Őt és megtartották parancsolatait. Megváltónk eljön, hogy magához vegye követőit. Nem felejtette el őket és ígéretét. (Review and Herald, 1906. november 22.)
Keleten megjelenik egy kicsiny, fekete felhő. (…) Isten népe tudja, hogy ez az ember Fiának jele. Ünnepélyes áhítattal figyelik, amint közeledik a Föld felé (…), míg végül nagy fehér felhővé lesz, amely megemésztő tűzhöz hasonló dicsőségben ragyog, s felette a szövetség szivárványa látható. Jézus hatalmas Győzőként közeledik ezen a felhőn. (…)
Amikor a felhő közelebb ér, minden szem meglátja az Élet Fejedelmét. Szent fejét nem csúfítja töviskorona – a dicsőség koronája övezi homlokát. Arcának fényessége felülmúlja a déli nap kápráztató ragyogását. „Ruhájára és csípőjére e név volt írva: Királyok Királya és Uraknak Ura.” (…) Az egek összetekerednek, mint egy papírtekercs, a föld remeg Jézus Krisztus előtt, s minden hegy és sziget elmozdul helyéből. (…)
Földrengés, villámok cikázása és mennydörgés közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. (…) A halottak az egész földön meghallják ezt a hangot, és akik meghallják, élni fognak. (…) Mindnyájan az örök ifjúság életerejében támadnak fel. (…)
Az élő igazak átváltoznak „nagy hirtelen, egy szempillantás alatt”. Isten hangjára megdicsőülnek, halhatatlanságba öltöznek, és a feltámadt szentekkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral a levegőben. (A nagy küzdelem – Korszakok nyomában, 640–645. o.)
