„És hirtelenséggel megjelent az angyallal mennyei seregek sokasága, akik Istent dicsérték és ezt mondták: Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, s e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács evangéliuma 2,13–14)
Ezen a világon soha senki nem részesült olyan örömteli fogadtatásban, mint amilyennel a Betlehemben született kisgyermeket üdvözölték. (Review and Herald, 1906. április 5.)
Az angyalok megjelentek az alázatos pásztoroknak, akik juhaikat őrizték éjszaka Betlehem síkságain. Az Úr angyala így szólt hozzájuk: „Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Lukács evangéliuma 2,10–12) Még meg sem szokta szemük az angyal dicsőséges jelenlétét, amikor angyalok sokaságának csodálatos dicsősége ragyogta be az egész síkságot, benépesítve Betlehem pusztáit.
Ekkor halandó fülek hallhatták a mennyei dallamot, majd felejthetetlen énekük végén az angyalok visszarepültek a mennybe. Fényességük elhalványult, de a pásztorok szíve megőrizte a legragyogóbb képet, amelyet halandó ember valaha láthatott. Az áldott ígéret és biztosíték, hogy az emberiség Megváltója eljött e világra, örömmel és boldogsággal, hittel és Isten iránti szeretettel töltötte be a szívüket. (Review and Herald, 1884. december 9.)
Bárcsak az emberi család felismerné ma azt az éneket! Az akkor tett kijelentés, a felhangzott dallam az idők végéig zeng és visszhangzik a Föld végső határáig. Amikor az igazság napja felkel, gyógyulás lesz szárnyai alatt (Malakiás próféta könyve 4,2), s a nagy sokaság hangja sok vizek zúgásához hasonlóan zengi majd: „Alleluja, mert uralkodik az Úr Isten, a Mindenható!” (Jelenések könyve 19,6) (Jézus élete, 48. o.)
