„Mint az egek és az új Föld, amelyeket én teremtek, megállnak előttem – szól az Úr –, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek, s lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni – szól az Úr.” (Ésaiás próféta könyve 66,22–23)
Kezdetben, a teremtés munkájának befejezése után az Atya és a Fiú megpihent szombaton. „Amikor elvégezteték az ég és a föld és azoknak minden serege”, a Teremtő és a mennyei lények örvendeztek. A hajnalcsillagok és Isten minden fiai ujjongtak – ahogyan Jób könyvében olvashatjuk (38,7).
Amikor pedig „újjáteremtetnek mindenek, amikről szólt Isten minden szent prófétája által eleitől fogva” (Apostolok cselekedetei 3,21), a teremtés szombatja – ugyanaz a nap, amelyen Jézus József sírjában pihent – még mindig a nyugalom és öröm napja lesz. Menny és Föld együtt dicsérik Istent: szombatról szombatra örömteljes imádatban borulnak le a megváltott nemzetek Isten és a Bárány előtt.
A megváltott népek nem ismernek majd más törvényt a menny törvényén kívül. Valamennyien egy boldog családot alkotnak majd – a dicséret és hálaadás ruháiba öltözve. Együtt énekelnek majd a hajnalcsillagok: az angyalok, és Isten minden fiai: az el nem bukott világok lakói. (…)
„És lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni – így szól az Úr.” Isten dicsősége megnyilatkozik, és mindenki meglátja. „Kisarjasztja az Úr Isten az igazságot és a dicsőséget minden nép előtt.” „Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának.” (Ésaiás könyve 61,11; 28,5)
Ameddig az egek és a Föld fennállnak, a szombat mindig jele lesz a Teremtő hatalmának. És amikor Éden újra virágzik majd, a Földön mindenki tisztelni fogja a nap alatt Isten szent nyugalomnapját. (Jézus élete, 769–770., 283. o.)
