„Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Jézus Krisztusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Filippi levél 3,13–14)
Újra lezárul életünk egy esztendeje. Hogyan tekinthetünk vissza rá? Előbbre jutottunk-e a menny felé vezető utunkon? Fejlődött-e a jellemünk? Megfeszítettük-e énünket vonzalmaival és kívánságaival együtt? (Galata levél 5,24) Figyelmesen tanulmányoztuk-e Isten Igéjét? Sikerült-e legyőznünk zavaros érzelmeinket és makacsságunkat? Mit mondhatunk el erről az évről, amely most eltűnik, és nem hozható vissza?
Az új esztendőt kezdjük komoly elhatározással, hogy életpályánk jó irányba haladjon. Tűzzük ki célul, hogy nem keressük a saját érdekeinket és a puszta élvezeteket, hanem Megváltónk munkatársaiként Őérte dolgozunk! Ne maradjunk olyan állapotban, hogy mindig segítségre legyen szükségünk, és másoknak kelljen megtartani bennünket a keskeny úton. Erősek lehetünk, hogy megszentelő hatással lehessünk másokra. Eljuthatunk oda, hogy felébredjen az érdeklődésünk embertársaink iránt, vigasztaljuk a szomorúakat, erősítsük a gyengéket, és bizonyságot tegyünk a körülöttünk élőknek Jézus Krisztusról. Igyekezzünk megdicsőíteni Istent mindenben, mindig és mindenhol. Minden tettünk mutassa be a hitvallásunkat!
Készüljünk olyan igyekezettel az örökkévalóságra, amilyet még sohasem tanúsítottunk. Neveljük rá magunkat, hogy szeressük olvasni a Bibliát, várjuk az imaórákat, az elmélkedés idejét, amikor Isten közelségében lehetünk. Ha szeretnénk a mennybe jutni, akkor gondolkodjunk mennyei módon.
A jelentést készítő angyal új lapra kezd írni: hadd írjon olyat, amit nem kell majd szégyellnünk, amikor feltárul életünk könyve, és minden nyilvánvalóvá lesz (Lukács evangéliuma 8,17; János evangéliuma 3,21; Jelenések könyve 15,4). (Bizonyságtételek, II. köt., 261–262., 268. o.)
