„És mivel Énók Istennel járt, eltűnt, mert Isten magához vette.” (1Móz 5:24)
Énokról olvassuk, hogy hatvanöt éves volt, mikor fia született. Ezután háromszáz évig Istennel járt… Első fia születése után Énokh magasabb rendű tapasztalatot szerzett; még közelebbi kapcsolatba került Istennel. Még teljesebben értette meg saját kötelezettségeit és felelősségét, amelyek rá mint Isten gyermekére hárultak. (Patriarchs and Prophets, 84.)
Énok igaz élete éles ellentétben állt a körülötte élő gonoszok életével. Istenfélelme, tisztasága, tántoríthatatlan becsületessége Istennel járásának eredménye volt, míg a világ gonoszsága annak következménye volt, hogy az emberiség megtévesztőjének nyomdokain jártak. Soha nem volt még és nem is lesz olyan kor, melyben az erkölcsi sötétség olyan sűrű lenne, mint Énok idején volt, aki ennek közepette is feddhetetlenül igaz életet élt. (The S.D.A. Bible Commentary 1:1088.)
Énokh tevékeny, dolgos élete közepette is fenntartotta Istennel való bensőséges kapcsolatát. Minél kiterjedtebb és sürgetőbb volt munkája, annál kitartóbbak és komolyabbak voltak imái… Miután bizonyos időt az emberek között töltött tanítása és példája által munkálkodva értük, visszavonult magányába, mert olyan mennyei ismereteket éhezett és szomjazott, melyekben csupán Isten részesítheti az embert. Az Istennel való érintkezés révén Énokh mindinkább átalakult Isten képmására. Arcáról szent fény sugárzott, az a fény, amely Jézus arcát is beragyogta. Amikor Istennel töltött együttléte után embertársai közé ment, még az istentelenek is szent félelemmel tekintettek arcára, melyről a menny dicsősége áradt. (Patriarchs and Prophets, 86, 87.)
Nekünk is Istennel kell járnunk. Ha ezt tesszük, arcunkat az ő jelenléte világosságának fénye ragyogja be, és amikor egymással találkozunk, az Ő hatalmáról fogunk beszélni, mondván: Dicsőség az Úrnak! Jó az Úr, és jóságos az Úr beszéde hozzánk…Azok fognak elváltozni az idők végén, akik a földön Istennel jártak. (The S.D.A. Bible Commentary 1:1087.)
