„Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2 Móz 20:3)
A Bibliában sehol nincs egyetlen erkölcsi előírás sem, amely ne lenne összhangban a két kőtáblára írt törvénnyel, melyet Isten a saját kezével írt. Mózes ennek másolatát vette át a Sínai hegyen. Az első négy parancsolat meghatározza az ember azon kötelességét, hogy szolgálja az Urat teljes szívével, teljes lelkével, teljes elméjével és minden erejével. Ez az egész embert igényli. Olyan szeretetet kíván meg, ami olyan buzgó és olyan erős, hogy az ember semmit sem dédelget gondolataiban vagy érzéseiben, ami ellenségeskedne Istennel; Akkor cselekedetei a menny jóváhagyását bírják. Minden másodlagossá válik az Isten dicsőségéhez képest. Mennyei atyánkat kell szem előtt tartanunk mindenekelőtt, aki minden öröm és jólét forrása, életünk kiteljesítője és osztályrészünk mindörökké. (Letter 15, 1895.)
Az ember egyedül csak Istent imádja és szolgálja. Ne engedjük, hogy az önző büszkeség fölmagasztaltassék, és Istennek járó imádatban részesüljön. A pénzből se csináljunk istent! Ha az érzékiséget nem tartják kézben az elme magasabb rendű erői, akkor az alantas szenvedélyek fogják uralni az embert. Minden dolog, ami méltatlan, és az elmét felemésztő csodálatban részesül, istenként emelkedik az Úr fölé. (Ellen G. White Manuscript 126, 1901.)
Jahve, akinek élete van önmagában, nem teremtmény, mindenek Forrása és Fenntartója, aki egyedül jogosult a legnagyobb tiszteletre és imádatra. Tilos az embernek érzelmeiben vagy szolgálatában az első helyet más személynek vagy tárgynak átengedni. Bármihez is ragaszkodunk, ami csökkenti Isten iránti szeretetünket vagy megzavarja iránta való szolgálatunkat, abból istent alkotunk magunknak. (Patriarchs and Prophets, 305.)
