„Emlékezz meg a Szombat napjáról, és szenteld meg!” (2 Móz 20:8)
Isten ezt mondja: „A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek a szombatja.” Megszentelte és megáldotta ezt a napot, és a nyugalom napjául rendelte… Ez az egyetlen parancsolat az egész Tízparancsolatban, amely elmondja, hogy kicsoda Isten. Megkülönbözteti Istent minden más istentől. Azt mondja, hogy az eget és földet teremtő Isten, aki a fákat, a virágokat és az embert alkotta. Ő az isten, akit gyermekeid elé állíts. Csak mutass a virágokra, és mondd el nekik, hogy Isten alkotta ezeket, és a hetedik napon megpihent minden munkájától… A hetedik nap az Isten által adott emlékezés napja. (Ellen G. White Manuscript 20, 1894.)
Azzal, hogy Istenre mint a menny és föld teremtőjére mutat, megkülönbözteti Őt a hamis istenektől. Mindazok, akik a hetedik napot ünneplik, e tettükkel bizonyítják, hogy Jahve tisztelői. Így tehát a szombat az ember Isten iránti hűségének a bizonyítéka, amíg csak a földön él azért, hogy szolgálja Őt.
Isten hat napot adott az embernek a munkálkodásra, és megkívánja, hogy saját feladatait a hat munkanapon elvégezze. Az elkerülhetetlen feladatok és az irgalmasság tettei szombaton is elvégezhetők, a betegekről és a szenvedőkről mindenkor gondoskodnunk kell, de a szükségtelen munkákat szigorúan kerülnünk kell. … Ez a parancsolat mindenre és mindenkire érvényes, aki a mi kapuinkon belül tartózkodik. Házunk lakói tegyenek félre minden világi elfoglaltságot a szent órák alatt. Istent készséges szolgálattal tisztelve egyesüljenek az Ő szent napján. (Patriarchs and Prophets, 307, 308.)
Amíg a menny és a föld fennáll, addig a szombat is megmarad, mint a Teremtő hatalmának jelképe. Amikor pedig az Éden újra felvirágzik a földön, Isten szent pihenőnapját mindenki tisztelni fogja a nap alatt. A dicső újföld lakosai „szombatról szombatra” feljönnek „engem imádni, szól az Úr”. (The Desire of Ages, 283.)
