„Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami az övé!.” (2 Móz 20:17)
Az utolsó parancsolat a kapzsiságot ítéli el. Minden önző vágy, az elégedetlenség minden foka, minden túlzó cselekedet, minden önző kívánság kielégítése olyan jellem kifejlődését segíti elő, mely megsemmisíti az ember Krisztushoz való hasonlóságát és bezárja előtte Isten városának kapuit. (Letter 15, 1895.)
Amikor…az üdvösség örököseinek szolgáló angyalok az én mutogatását, a kapzsiságot, a túlzást és a mások kárára történő énnek kedvezést látják, szomorúan fordulnak el…Semmi sem dicsőíti jobban az Urat, és semmi sem magasztalja fel jobban az igazságot, mint amikor a hitetlenek azt látják, hogy az igazság milyen nagyszerű és jótékony munkát végzett a természetüknél fogva kapzsi és sivár lelkű embereken. Ha látni lehetne, hogy az ilyen hit alakítja a jellemet, hogy zárkózó, önző, pénzszerető emberekből olyanokat farag, akik szeretnek jót tenni, akik keresik az alkalmat, hogy mások számára áldás legyenek, akik meglátogatják az özvegyeket és az árvákat nyomorúságukban, és akik tisztán megtartják magukat a világtól, ez bizonyítéka lenne vallásuk hitelességének. Akik vallják, hogy várják és figyelik Uruk megjelenését, nem járathatják le hitvallásukat azzal, hogy fukarkodnak és belekapaszkodnak az utolsó garasba is. Ilyen gyümölcs nem terem a kereszténység fáján. (Testimonies For The Church 2:238, 239.)
A tizedik parancsolat minden bűn gyökerére sújt le azzal, hogy megtiltja az önző kívánságot, amelyből a bűnös cselekedet ered. Ha Isten törvénye iránti engedelmességünkben visszatartjuk magunkat a mások tulajdonát képező bűnös dolgok kívánásától, akkor nem vétünk embertársaink ellen. (Patriarchs and Prophets, 309.)
