„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.” (Mt 11:29)
Egyedül a mennyei Tanító segítségével érthetjük meg Isten Igéjének igazságait. Az ő iskolájában megtanuljuk, hogyan lehetünk szelídek és alázatosak. Ő bemutatja nekünk, hogyan érthetjük meg az istenfélelem titkát. (Ellen G. White Manuscript 99, 1902.)
Tudják meg mindazok, akik a legmagasabb rendű tanításra vágyakoznak, hogy Isten közel van mindenkihez, aki teljes szívével keresi őt.
Minél jobban látja valaki Isten jellemét, annál alázatosabbá válik és annál kevesebbre tartja magát. Ez az igazi bizonyítéka annak, hogy Istent szemléli, és hogy egységben van Jézus Krisztussal. Hacsak nem vagyunk szelídek és alázatosak, nincs jogunk azt állítani, hogy van fogalmunk Isten jelleméről. Az emberek azt gondolhatják, hogy magas szintű képzettséggel rendelkeznek. A ragyogó képességek, a nagy tudás, az ékesszólás, a buzgó munkálkodás elvakíthatják a szemet, elragadhatják a képzeletet és felkelthetik azok hódolatát, akik nem látnak a felszín alá; ám ha az alázatosság és szelídség nem kapcsolódik ezen ajándékokhoz, akkor öndicsőítés és önfelmagasztalás lesz látható. Hacsak minden képességet meg nem szentel az Úr, és amíg azok, akiket az Úr megajándékozott, nem keresik a kegyelmet, mely egyedül teheti képességeiket elfogadhatóvá Istene előtt, addig az Úr elmarasztalja őket…, mint hasznavehetetlen szolgákat. „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh Isten, nem veted te meg!”…Akiknek szívét megolvasztotta és meghódította a kegyelem, akik látták Isten jellemének csodás megnyilatkozását, azok nem tanúsítanak hanyagságot… Az én elvész Isten csodálatos dicsősége és saját értéktelenségük tudatában. Akik megbecsülik, hogy boldogan és szentül járhatnak Istennel…, nem hagynak semmit elvégezetlenül, ami csak egyetlen sugárral is emelheti Isten dicsőségét. Minden helyen és minden körülmények között imádkoznak, hogy megláthassák az Urat. Szelíd és alázatos lelkük megrendül Isten szavának hallatán. (Letter 87, 1896.)
