„És miért aggodalmaskodtok az öltözet miatt? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak,” (Mt 6:28)
A természettudomány Isten tárháza, melyből Krisztus iskolájának minden tanulója meríthet. Isten útjai a természetről szóló tudományban, az emberrel való bánásmódjának titkai kincsestárak, melyekből bárki részesülhet. (Ellen G. White Manuscript 95, 1898.)
A mező virágainak végtelen változatossága az emberek gyermekeinek állandó gyönyörűségére szolgál. Maga Isten táplál minden gyökeret, hogy kifejezhesse szeretetét mindazok iránt, akiket megérintenek és behódolásra késztetnek kezének munkái. Nincs szükségünk semmilyen mesterséges bizonyítékra. Isten szeretete kifejezésre jut a teremtés szépséges alkotásaiban. (Letter 84, 1900.)
Krisztus arra törekedett, hogy tanítványai figyelmét a mesterségesről a természetesre irányítsa. „Ha Isten így öltözteti a mezőnek füvét, mely ma van, holnap pedig tűzre vettetik, mennyivel inkább ruház titeket, kicsinyhitűek!” Vajon mennyei Atyánk miért nem barnával vagy szürkével borította be a Földet? Azt a színt választotta, amely a legmegnyugtatóbb és az érzékek számára a legelfogadhatóbb. Mennyire megvidámítja a szívet és felüdíti a megfáradt lelket, amikor az ember a zöldellő élettől nyüzsgő Földre tekint! E nélkül a zöld takaró nélkül a levegő szennyezett lenne, a föld egy sivataghoz lenne hasonló. Minden fűszál, minden kipattanó rügy és kibomló virág Isten szeretetének biztosítéka, mely arra oktat minket, hogy megtanuljunk hinni és bízni Őbenne. Krisztus mindezek természetes bájára irányítja figyelmünket, és biztosít minket afelől, hogy a valaha élt legnagyobb földi uralkodó legpompázatosabb hadseregének látványa sem érhet fel a legszerényebb virág szépségével. Ti, akik a mesterséges ragyogás után, drága festmények, bútorok és ruhák után sóhajtoztok, melyeket csak a vagyon révén lehet megszerezni, figyeljetek a mennyei Tanító szavára! Ő a mező virágaira mutat, melyek egyszerű szépségével sohasem vetekedhet semmilyen emberi képesség. (The Review and Herald, October 27, 1885.)
