„Igazságban vezeti az alázatosakat, és az ő útjára tanítja az alázatosakat.” (Zsolt 25:9)
Meg kell tanulnunk azt a fontos leckét, hogy mit jelent Isten szemében embernek lenni. Jézushoz való hasonlóságot jelent, szelídséget és a szív alázatosságát, és azt, hogy mások érdekét odaadóbban keressük, mint a sajátunkét… Mindez meg kell, hogy nyilatkozzon mindennapi életgyakorlatodban, hogy megmutasd, nem vagy iskolakerülő, sem unatkozó tanulója Krisztus iskolájának. (Letter 16, 1886.)
Nem létezhet önzés olyan szívben, melyben Krisztus lakozik; ha azt dédelgetjük, minden mást kiszorít a helyéről. Arra vezet, hogy hajlamaidat jobban kövesd, mint kötelességeidet, azt ént teszi a gondolkodás fő tárgyává, és arra késztet, hogy önmagadat magasztald fel, ahelyett, hogy mások számára áldás lennél. Kívánságaid, kedvteléseid minden más elé sorolódnak… Az igazi boldogság nem az önmagunknak kedvezésben található, hanem abban, hogy Krisztustól tanulhatunk…akik saját bölcsességükben bíznak és a maguk választotta úton járnak, azok minden lépésnél tele lesznek panasszal, mert az önzés terhe, melyet magukra vesznek, oly nehéz…
Jézus szereti a fiatalokat, és arra vágyakozik, hogy nekik adhassa a békét, melyet csakis tőle kaphatnak meg. Azt parancsolja nekik, hogy tanulják meg tőle a szelídséget és a szív alázatosságát. Ez a drága kegyelem ritkán látható meg a mai fiatalok életében, még a magukat kereszténynek vallók életében is. A maguk választotta út jónak látszik szemükben. Miközben elfogadják Krisztus nevét, jellemét már nem fogadják el…, ezért semmit sem tudnak arról az örömről és békességről, mely az Ő szolgálatának gyümölcse. (The Youth’s Instructor, November 21, 1883.)
Ha családi körünkben Jézus Krisztus szelídségét tanúsítjuk, szelíd viselkedésünk boldoggá teszi a család tagjait, nem vált ki veszekedéseket, nem válaszol ingerülten, hanem elcsitítja a fölborzolódott kedélyeket, és olyan gyöngédséget áraszt, melyet mindenki megérez a családi körben. Ahol a szelídséget ápolják, ott ez a földi családot a mennyei nagy család részévé emeli. (Thoughts from the Mount of Blessing, 32.)
